Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója - R. Várkonyi Ágnes: Rákóczi állama és Nógrád vármegye

helyett, amelyet a nemességnek is kellene fizetni: a háború — vagyis ,.a közönséges szabadságunkért való nemzetséges hadakozás" pénzt kíván, ,,az közönséges Igazság szerint feles pénzbeli Impositio kívántatván, kellene a Nemes Ország Lakosira s Rendéire repartiáltatni" — (kiemelés: V. Á.) mivel — írja a továbbiakban —, a közügy ezt kívánja. De el akarja kerülni, hogy a szegénységet terhelje.

33 A sómonopóliurn adót pótló jellegére jellemző, hogy a sójövedelern a hadsereg szükségleteire szolgált: a hadseregellátás egyik alapja, sebesültek gyógyítását, katonaözvegyek kielégítését vagy segélyezését fedezték belőle. A szabadságharc ,,nemesvalutája": 1704 októberében Rákóczi Havasalföldről vagy török földről rézért vagy sóért javasol zabot vásárolni.

34 A Habsburg államrendszerben az állami sójövedelemből csupán kilenced rész jut a hadseregnek, a többi ősi középkori szokásjogok alapján, különböző javadalmazásokra, többek között például a hercegnők kiházasítására ment. Nyilvánvaló tehát, hogy Rákóczi a sómonopóliurn bevezetésével országos közösségi érdekeket szolgált. ; 1704 nyarán azonban már a sókereskedelem feloldásának ügye foglalkoztatja és 1704. október 31-én azt írja Máramaros vármegyének ,,a sóval való szabados kereskedésnek felszabadítása iránt most vagyunk, munkában", majd november 24-én fejedelmi pátens adja tudtára az ország lakosságának: ,,ki-ki amennyi sót kereskedése vészen . ... szabadon vele kereskedhessék".

:b Elhatározása ismét nagyobb, országos politikai összefüggésbe illeszkedik. A sómonopóliurn ellen elsősorban azok a társadalmi csoportok tiltakoztak, amelyek sókereskedésből éltek. Tiszántúli jobbágyok, kisnemesek Máramarosban és a környező vármegyékben, katonák és a sószállítás útvonalán fekvő mezővárosok sószállítói.

36 A monopólium feladását, Rákóczi így indokolja: „Minden kereskedő rendeknek nevekedhessek haszna". Emellett Rákóczi döntésében a következő körülmény is közrejátszott. Magyarország társadalmi körülményei és útviszonyai között országos érvénnyel lehetetlen volt a bérfuvart bevezetni. A rakodást és szállítást most is — mint a Habsburg állam monopóliumait és elővásárlási jogait élvezők esetében — amint már utaltunk rá, a vármegyék bonyolították le jobbágyrobotban. Mivel pedig a falvak lakóinak egy része katonaként szolgált és közvetlen családtagjaik a vetési pátens értelmében mindennemű szolgáltatás alól mentességet kaptak, csupán a hadak számára adandó élelmiszerrel, tartoztak, de fuvarra már nem kötelezhették őket, az állami sómonopóliurn az otthonlakó jobbágyságra újabb terheket vetett s a vármegyék és a lakosság között amúgy is feszült viszonyt növelte. Nyilvánvaló tehát, hogy a szabadságharc táborán belül már 1704 tavaszán kibontakozó jobbágy és katonamozgalmak a sómonopóliurn feloldására ösztönözték a fejedelmet. Rákóczi azonban először csak részleges engedményeket tett, s 1704 őszén egy másik országos jelentőségű rendelkezésével összefüggésben hozott végső döntést. Most kezdik meg a reguláris, állandó, fi51