Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója - R. Várkonyi Ágnes: Rákóczi állama és Nógrád vármegye

háború az udvar innen egész ezredet akart kiállítani ,,a nyughatat­lan" népből, de javarészük már Pestről megszökött. 27 E sok vihart megélt, egyszerre gazdag és mérhetetlenül szegény országrészen a köznemesség nagyot változott. A török kiűzése mintha politikai múltjára is pontot tett volna. A Wesselényi mozga­lommal és a Thököly felkeléssel sok megpróbáltatást átélt köznemes család sarjai úgy tűnt, felhagytak a politikával és csak a gazdasági gyarapodás foglalkoztatja őket, a század utolsó évtizedei sokaknál a vagyonosodás évei voltak, a szegényebbek pedig a jobbágysággal egy anyagi színvonalra hanyatlottak. A Rádayak kezdték összeszedni szétszórt birtokaikat. Kajali Pál 1702-ben Tarcali és Tállyai szőlői megmunkálására „tíz lapos kapát" és hat kétágú kapát vásároltatott, és borait megbízottjával lengyel kereskedő útján értékesítette. Mindketten kőházat építettek: Kajali Pál Füleken, Ráday Ludányban. Birtokügyek, adók, katonai hatal­maskodások és mivel protestánsok, az ellenreformáció sokszorosan sértette érdekeiket, de mintha józanul számotvetettek volna a tény­leges erőviszonyokkal. Ráday a neoaquistica ügyeiben sűrűn járt az udvarban, s hogy milyen meggondolás alapján, arra nagyon jellemző Kajali Pál egyik 1702. február 27-én kelt levele. A Fay család bir­tokügyéről van szó : „Mikint kezdték a Hatvani Dominiumhoz jobban a jószágot fog­lalni, megh érti Kegyelmed az ecsediek leveléből, a szerint Bécsben miként folynak az alapotok, azokat is által látja Kegyelmed Petro­vai ur leveleiből." Kiderül a továbbiakból, hogy a Fayak birtok­ügyeiket akarják Bécsben elintézni s erre Kajali nem sok reményt lát: „Magamnak, Isten láttya az Bécsi sétáláshoz most semmi ked­vem nincsen. Észre vehetik az atyafiak eő kegyelmek, ha reghi igye­kezetünk szerint, az előtt két vagy három esztendővel eshettünk volna által a Donation és Statution, most nem volna Salmis hercegh contra­dictioja alatt. .. írja Petrovai uram, hogy erővel se engedjük az jószágot, de az haszontalan tanács, mert ott van Hatvanban a Német Bandérium, mostani időben ki mer feltenni vele, nem hiszem, hogy senki is találtassék olyan vakmerő ember, ha csak oda fel a Felséges udvarnál nem orvosoljuk, máskint nincs semmi haszna az dologh­nak, Isten ebben az orvos, a ki az eő Fölséghe szivét hozzánk haj­líthatja." 28 Semmi nyoma, hogy Rádayék bekapcsolódtak volna 1700—1701 folyamán II. Rákóczi Ferenc körül csoportosuló köznemesek szervez­kedésébe, vagy pedig bécsi fogságából Rákóczi szökése után hazake­rülő és Hajnácskő várába húzódó Vay Ádámmal fegyveres felkelés­re szövögettek volna terveket. Ezt a két nagyon is józan köznemest mégsem a belenyugvás po­litikája jellemezte. A rendi ellenzékiség, vagy fegyveres szervezke­dés helyett azonban sokkal merészebb elképzelések vezették őket kora ifjúságuk óta. Kajali elítélte a nemességet általában jellemző perlekedésbe, semmittevésbe, borozgatásba merülő életmódot. Rest 47

Next

/
Thumbnails
Contents