Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

Arcképcsarnok - Dévényi István: Csohány Kálmán

dúlva kellett az új kor igényeinek megfelelő művészetet kialakítani. A kontinuitás azonban megszakadt. A grafika, a közösségi művészet kialakításában egyre nagyobb szerepet vállaló műfaj — látszólag éppen szereplés dolgában — megtorpan, és az új kultúrpolitikai intézkedések hatására háttérbe szorul. Az erősödő személyi kultusz hibás művészet szemlélete egy reprezentációs igényt kielégítő művészet létrehozásán fáradozott, és ennek inkább a festészet felelt meg. Ismert tényeket hoznánk elő, hogyha itt és most kifejtenénk, hogy az adminisztratív eszközökkel korlátozott művészet miért nem tudott a festészet területén sem, grafikánál jóval nagyobb anyagi lehetőségekkel rendelkezve, az igényeknek megfelelő értékeket létrehozni. A grafika alárendelt szerepet játszott a reprezentáció érvényesítésében, és lehetőségei inkább az illusztrációra iszorítkoztak. Ezen a területen a túlzott centralizálás, az alkotói munka folyamatába való közvetlen beavatkozás nem érvényesült, és mivel nem tartották kizárólag a képzőmí|vészet területéhez tartozó műfajnak, elkerülte az általános figyelmet. A képgrafikára viszont ugyanazok a formai és tematikai korlátozások voltak érvényesek, mint a többi művészeti ágban, és ez a középszernek kedvezett. Természetesen ilyen körülmények között a fiatalok nem válhattak elődeik munkásságának folytatójává, hanem csak tanulva tőlük, mindenki egyéniségének megfelelően, attól és azt, ami művészi elveikkel megegyezett és „megőrizve — megtagadva", saját útjukra lépve, a maguk harcát megharcolva, a lehetőségekhez alkalmazkodva igyekeztek kialakítani azt, amire hivatva érezték magukat. A grafika életterülete főleg illusztrálás volt, és hatását a befogadó közönségre csak ezen a területen gyakorolta. Ez a terület lett azután újjászületésének talaja is. Csohány Kálmán már indulásakor elkötelezte magát az illusztrációval. Még főiskolás volt, amikor megjelentek első illusztrációi, M. A. Szaltikov-Scsedrin : „Külföldön" című könyvében 1951-ben. Az ebben megjelent tusrajzok meglepően érett kifejezésbeli sajátosságokról tesznek tanúságot. Ha megnézzük a szöveg közti rajzok egyikét, amelyiken Scsedrin egyik figuráját, a kétes egzisztenciájú Capotteot jeleníti meg, látjuk, hogy Csohány a vonal kifejezőerejének teljes birtokában a szatíra egyik jelenetén keresztül, az egyébként Scsedrin által jól körülírt figurát, a vonal szűkszavúságával rendkívül érzékletessé tette. Erénye az illusztrációnak, hogy bár a szöveg egyik jelenetét fogalmazza meg — az ebédtől és a bőséges italtól elnehezedett és a díványon alvó Capotte-ot — képi eszközökkel, de Csohány az alak tipizálásával nemcsak a jelenet elképzelését teszi könnyebbé, hanem e scsendrini figura az olvasó számára a szöveg bármely részében, bármely szituációban ilyen lesz, amit a művész a szövegből kiindulva, de azt továbbfejlesztve megalkotott. A csohányi illusztráció jel299