Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

Arcképcsarnok - Kerényi Ferenc: Lisznyai Kálmán és a palóc „kelmeiség”

A nép legóriásb tenger, Egy-egy hullám minderrember;— Én vagyok rajt a tengerész, Haragom a tengerivész. Az ismétlés saját, korábbi verseiből is merít, olykor odáig jutva, hogy felborítja a kronológiát, de nem alkot helyette ciklust, csupán kötet-elrendezést tervez. A Madarak pajtása zömmel 1848 előtti verseit gyűjti egybe, de akadnak ilyenek a Dalzongórában is. Sőt, a Palóc dalok XVII. darabja változatlan szöveggel átkerül az 1858-as kötetbe, az Űj palócdalokban viszont a Hat ökrös gazda c. vers szerepel kétszer. A szóhasználat és a képalkotás is kötődik -._jiz_ önismétléshez. Závodszky Károly (28) megszámlálta a Palóc dalok és a Dalzongora c. kötetekben a vallásos misztikát kifejező szavakat: a ,szent' és származékai 42 és 104 ízben, az ,arany' és összetételei 43 és 31 alkalommal, az ,ég-menny — imádság' együttese 51-szer, illetve 62-szer fordul elő. Hogy idézett példánknál maradjunk, a „tengerivész" szóösszetétel már a Madarak pajtásában megvan, egy képzavaros szerelmi strófában, ahol jól látható, hogy Lisznyai a dekadensek szokásával a szónak jobbára hangalakjára és nem jelentésére asszociál: Érzelmem egy légóceán, Utánad kedves kis leány! Aranyhal benne a kedély, Tengerivész a szenvedély. Amíg a Tavaszi dalokban a hangyák még csak „közmunkára" járnak, s így adnak példát a ,,nemzetélet"-re, addig a Palóc dalokban már a munkálkodás, az összetartás és a szaporodás kifejtett „szentháromságában" látja a hasonlat lehetőségeit. Ezek a részletekbe menő ismétlések és önismétlések egyben megvilágítják Lisznyai nyilatkozatainak valótlanságát: szerette magát könnyen dolgozó, verskéziratot két kézzel szóró őstehetségnek feltüntetni. E ponton kapcsolódik Lisznyai életművéhez annak lírán és irodalmon kívüli hányada, amelyre már a kritikai vitákról szólva utaltunk. Verseinek vélt palócát önmaga szemléltette nyilvánosság előtti szerepléseiben. Vahot Imre most megvalósíthatta vele álmát, a fokossal hadonászó, cifraszűrbe öltöztetett népköltőről, aki maga szavalj a-terjeszti országszerte verseit. A Pesti Divatlap hajdani olvasógárdájára emlékeztet az a hivőtábor is, akiket az Űj palócdalok előfizetési felhívásában említ: „tömérdek sok derék, tősgyökeres, öreg magyar úr és asszony, menyecskék és leányok, kedves ismerőseim — se mellé még a régi (. ..) fiatalság ..." Ez a reklámul is szolgáló, tivornyákba fulladó, sírva vigadó magatartás ismét a társadalmi közérzet pregnáns kifejeződése. Az 1848-al megszűnt feudális és addig éppencsak divatba jött polgári közéleti, nyilvánossági fórumok (megyei politizálás, kaszinó-mozgalom, egyletek) helyét a magánkörök, asztaltársaságok, családi szalonok pótolják az ötvenes években, ahol a múlton, a fiatalkoron meren:294