Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

Arcképcsarnok - Kerényi Ferenc: Lisznyai Kálmán és a palóc „kelmeiség”

gés, annak külsőségesen tiltakozó megőrzése és a fellegjáró tervszövögetés egyaránt otthonos. Fontos felfigyelnünk ezekre a korhangulatot tükröző krónika-versekre a Dalzongora с kötetben, ahol a Pilvax hajdani világa (Degré arcképéhez) és a Komló-kerti, szüreti mulatozások jelenkori tárgyszerűsége közé (Beöthy Lászlónak) egyenlőségjel kerül. így nem véletlen, hogy azokban az esztendőkben (1860—61 és 1865-től), amikor — Lisznyai életében vagy közvetlenül halála után — ismét a politikai gondolkodás és tenniakarás lehetősége váltja fel a kulturális hagyományőrzés gyakorlatát, a „kelmeiség" visszaszorul és ugyanolyan rohamosan vonul háttérbe, mint ahogyan talmi közönségsikereit aratta. Ne felejtsük azonban, hogy Lisznyai nemcsak a népiesség dekadense. Azáltal, hogy versei kronológiáját felborítva, több korai művét felvette a Madarak pajtása és a Dalzongora c. kötetekbe, a romantika szélsőségesebb szemléletét, sőt a líra szentimentális örökségét is visszacsempészte az irodalomba; A kis varangy, Az ősgyűrű, a Nógrád megyei Toldi-monda rege^feldolgozásai stb. akkor jelentek meg vagy láttak újra nyomdafestéket, amikor Arany János már közreadta a Toldi estéjét és első ballada-korszakának több remekmívű darabját. Balassi Bálint Lisznyainál török fogságba jut, hogy az Űj palócdalokba egy börtöndal-ciklus kerülhessen, az ötvenes évek paszszív ellenállását élesztendő — ám mindez Vörösmarty, Arany, Tompa, Vajda allegóriái után születik. Mindazonáltal nem zárja ki annak lehetőségét, hogy 1857-ben (A walesi bárdok szomorú ellenpéldájaként) ódát ne írjon Ferenc Józsefhez és Nemzeti dalában a királyhűséget ne tekintse a magyar néplélek egyik alapvonásának. Az erőteljességre törekvés, sőt a vadromantikus hatás is "komikussá lesz Lisznyai tollán. A török korban játszódik az Egy akasztófa regéje, amely á halálraítélt Vér György és a mérges virágot hordozó Vas Mária bitófa alatti első és egyetlen, halálos csókját mondja el; a ballada végén azonban 21 versszak (!) csengő-bongó, népszokást tükröző gyermeteg toldalék jelenik meg: Ez a mese Hogy e fa, s az Rég ese, Alja is, De ez még így Rózsaszagú Semmise. Még ma is. Az teszi majd Tessék oda Kerekké, Hajolni, Ha elmondom És gyengén megMég mellé : Szagolni... A Madarak pajtásában meg — öncélú formajátéka révén, amelynek nyomait korábban a Palóc dalok indulatszavaiban és szótagismétlő sorindításaiban leltük meg — eljutott az impresszionizmus hangutánzó szóbűvészetének ösztönös megírásához, Nyáréj с versében: (29) 295