Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója - Wellmann Imre: Rákóczi államának kérdéséhez

törő népi erőket kellett állandóbb, szabályozottabb mederbe terelni, másrészt a küzdelem szilárd, tartós megalapozásához szükség volt a még lappangó erőforrások mozgósítására — az addigi, Habsburg— Magyarországtól független, önálló állam keretében. Már a szabadságharc kezdetén világossá vált: az évszázados Habsburg-uralom alatt mennyire veszendőbe mentek a nemzeti állam szervezetének összetevői. Magyarországnak önálló külpolitikája nem volt, nem is lehetett, csupán az erdélyi fejdelmek nemzetközi kapcsolatainak maradt valamelyes halványuló emléke. A hadügyet szintén Bécs tartotta kezében, legnagyobbrészt idegen katonaságra támaszkodva; néhány évvel előbb a magyar végvári vitézeket is szélnek eresztették. A pénzügy fölött ugyancsak teljesen a bécsi udvar rendelkezett; a belső igazgatás terén a katonai apparátus mellett csupán az udvari kamarának alárendelt szervek fogták át valamenynyire a feudális partikularizmus jegyében nagyobb egységeken túl is részekre tagolódó országot. Míg így a központi hatalom — figyelembe véve a magyar udvari kancellária s a pozsonyi és a szepesi kamara függő helyzetét is — teljesen Bécs kezében volt, s a Lipótféle abszolutizmus az országban is rendelkezett bizonyos hálózattal, mellette magának az országnak saját szervezete jelentéktelenné törpült. A török idők óta a nyugati részeken tartani szokott országgyűlést már közel két évtizede nem hívták össze, utoljára különben is meghunyászkodó magatartást tanúsított. A nádor, névleg a király helyettese, számottevő kormányzati hatáskörrel alig rendelkezett, egyébként is, akár a többi rendi főméltóság viselője, főképp a nyugati országrészen bírt a tisztségének betöltéséhez alapot adó birtokokkal, ezek gyaparítását az udvartól várta, s már csak azért is Bécs kipróbált híve volt. A lassan, akadozva működő nemesi igazságszolgáltatáson kívül egyéb országosnak nevezhető hatáskört nem mondhatott magáénak a magyar uralkodó osztály. Csupán területi alapon rendelkezett hatalmi szervekkel a vármegyékben s a nemesi birtokok, főképp nagy uradalmak földesúri apparátusában; az előbbi a megyében hangadó nemesek partikuláris, az utóbbi az egyes birtokosok egyéni érdekeit szolgálta. Roppant feladat állt tehát a vezérlő fejedelem s a szövetkezett rendek előtt, hiszen a múltból alig örököltek valamit, amire a Habsburg-uralomtól megszabadított területen az új nemzeti állam szervezetét rá lehetett építeni. Rákóczi, az alkotmányjoghoz ragaszkodva, nemcsak az államforma meghatározását: az ország belső szervezetének kialakítását is elsősorban az országgyűlés feladatának tekintette. Ebben azonban a rendektől vajmi kevés segítséget kapott. Ők az országgyűléseken ugyanolyan magatartást tanúsítottak, mintha változatlanul idegen uralkodóval, annak abszolutisztikus törekvéseivel állnának szemben. Míg a fejedelem tudni sem akart saját érdekeiről, s a közös ügyre való tekintettel a nemességtől is hasonló magatartást kívánt, ez a közérdek: nemzeti állam kiépítése, s annak zökkenőmentes működtetése helyett a maga partikuláris és egyéni érdekeiért szállt síkra, a Béccsel szemben megszokott gravaminális politikát folytatta. Komoly szervezési feladatok iránt a rendek kevés érdeklődést és hozzáértést mutattak, ha viszont őket személyükben, főképp anyagilag érintő ügyek kerültek napirendre, 16