Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója - Wellmann Imre: Rákóczi államának kérdéséhez

nem a kormány kezét megkötő rendi dualizmus híve. Magának Rá­kóczinak tudatából a Kollonich irányította, jezsuita nevelés igyeke­zett kitörölni a nagy elődök irányító, nemzeti feladatvállalásra ser­kentő példaképét, de azután megismerkedett többek között Zrínyi Miklósnak központosított nemzeti monarchiát illető fejtegetéseivel. Politikai testamentumában utólag így összegezte a központi hata­lom és a nép viszonyára vonatkozó felfogását. A józan ész a jónak, helyesnek cselekvésére ösztönzi az embert; ahol az uralkodik, bé­kesség, igazság, bőség, rend honol. Ám az ember vágyaitól sodortat­va saját érdekeit gyakran a közjó elébe helyezi. Ezért törvényekre van szükség az emberi társadalom szilárd megalapozásához. A tör­vényeket maga a társadalom alkotja, azok a nép szabad egyetérté­se révén válnak érvényessé. De hogy valóban hassanak, a nép szabad akaratából, azaz törvényesen választott legfőbb hatalmat kényszerítő erővel kell felruházni; törvényes hatalom nélkül ugyanis a szabad­ság szabadossággá fajul. Amíg a hatalom a törvények értelmében rendelkezik, nincs helye ellenállásnak; de csak azok állítják, hogy bármiféle hatalommal szemben tilos az ellenállás, akik nem külön­böztetik meg a józan észt követő hatalmat attól, mely a törvények, a közjó ellen cselekszik. Lipót önkényuralma ellen eszerint az Aranybulla záradékától füg­getlenül is jogosnak minősült az ellenállás. De halálát követően, el­ismert király nem lévén többé, már nem ellenállásról volt szó, ha­nem az idegen uralmat lerázó ország önvédelmi háborújáról. A tes­tamentumában rögzített álláspontjának megfelelően Rákóczi, immár választott erdélyi fejedelem, Magyarországon is szabad választás út­ján akarta elnyerni az ország s vele a háború vezetését. A Szécsény­be összehívott országgyűlésre menet Bercsényi kérdésére nyíltan feltárja, hogy addig pusztán biza^m alapján gyakorolt hatáskörét letéve, mint a haza egyszerű polgára akar megjelenni, a továbbiakra nézve az országgyűlés döntéséhez alkalmazva magát. Bercsényi gon­dolkodásmódjával semmiképp sem fér össze ez az elhatározás; az ilyen önzetlen magatartást nem véli természetesnek, Rákóczi tervé­nek rossz véget jósol. Minél őszintébben beszél a fejedelem, annál kevésbé ad hitelt szavának. Kétkedése végül panaszkodásba tor­kollik: felrója, hogy Rákóczi megváltozott irányában, s nem bízik benne már. Ez a jellemző eset is mutatja, még a hozzá legközelebb állók ré­széről is milyen értetlenséggel kellett a fejedelemnek szembenéznie országépítő munkája során. A maga személyét előtérbe állítani nem akaró magatartása nyilván hozzájárult, hogy a szécsényi országgyű­lés őt a „vezérlő fejedelem" méltóságánál többel nem ruházta fel, a létrejött önálló állam külső formáját pedig a rendek konföderáció­jában jelölte meg. Vitaülésünkön már többoldalú megvilágítást nyert: milyen forrásra mehetett vissza maga a konföderáció. De legalább ilyen fontosnak látszik, hogy ez a tágan értelmezhető meg­jelölés milyen tartalmat kapott Rákóczi országának megszervezése során. Nem csupán a hadakozás tette szükségessé ezt a szervező munkát, hanem, amint Rákóczi mondotta, a „nemzetséges közügy" folytatása általában. Egyrészt a szabadságharcot kibontakoztató, spontán fel­lő

Next

/
Thumbnails
Contents