Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Kapros Márta: A keresztelés szokásai az Ipoly menti falvakban

IS évadas Még a gyermek megszületése előtt eldőlt, milyen névre fogják keresztelni. Sokszor terhes sem volt a menyecske, és már megegyeztek az elsőszülött keresztnevét illetően. A nagycsalád szabályai értelmében döntő szó az anyóst illette e vonatkozásban. Ha a gazdának volt valami elképzelése, kikötése, feleségének mondta el, aki vagy elfogadta, vagy meggyőzte férjét saját véleményének indokoltságáról. A családfő azonban kevéssé törődött ilyesmivel. A gazdaszszony legtöbbször fiával közölte elhatározását, akinek elvben volt beleszólási joga, de ritkán élt vele. A fiatalasszony nem mondhatott ellent, legfeljebb férje révén szerezhetett érvényt elképzelésének. Természetesen mindig volt olyan jobbérzésű anyós, aki megkérdezte a menyét, egyetért-e vele. Ahol a férj vőnek ment, ott a menyecske anyja lévén a gazdasszony, az ő szava döntött. Jobbára azonban csak a korábban született gyermek esetében volt nagyobb jelentősége a névválasztásnak, öt-hatodiknál már kevésbé törődtek vele, gyakran ráhagyták az anyjára. A volt zselléreknél, cselédeknél, akik kiscsalád formában a szülőktől külön éltek, a férj és feleség közösen állapodott meg a gyermek nevében, sőt sok esetben a leendő apa teljesen rábízta feleségére, mondván: „Legyen, ahogy akarja, ő szüli." A mai gyakorlat az utóbbival azonos: a szülők megbeszélik egymás közt, s jobbára az asszony határoz. Előfordul, hogy a nagyszülő véleményét kikérik, de ez inkább udvariassági gesztus csupán. Kivételt mindössze néhány vagyonosabb család képez, ahol a nagyszülőknek még mindig jelentős befolyása van. A névadásnak hagyományosan kialakult rendje volt, bizonyos szabályok irányították egy-egy vidéken, községen vagy társadalmi rétegen belül. Ezek természetesen nem mechanikusan érvényesültek, csak tendenciákat jelölnek. Az elsőszülött fiú nevének kiválasztásában jelentkezett legerősebben a szabályszerűség: vagy apja, vagy apai nagyapja nevét kapta. Gyakoriság tekintetében az apa neve elsődleges. Egy falun belül is megtalálható mindkét változat. Bár anyakönyvek alapján részletes felmérést nem készítettem, tendencia jelleggel megállapítható, hogy a módosabb, jobbára szülőkkel közös háztartásban élő, közösen gazdálkodó családoknál választották inkább a nagyapa nevét. Ebben a vonatkozásban is azt tapasztaljuk, hogy nem a vérségi kapcsolat a meghatározó, mivel azoknál a családoknál, ahol a gyermek apja vőnek ment, az anyai nagyapa után nevezték el az újszülöttet. E névadási gyakorlat indoklása többoldalú. Ha valakinek a nevét kapta az újszülött, az illetőre nézve megtiszteltetés volt. A nagyapát mint a gazdaság fejét ez természetszerűleg megillette. Esetenként burkoltan benne foglaltatott az a remény is, hogy hagyatkozás, válakozás esetén a gazda előnyben részesíti a róla elnevezett gyermeket. Jelentkezik ebben egy olyan törekvés is, hogy a nagyapa, apa neve fennmaradj on. Ehhez a névadási szokáshoz annyira ragaszkodtak, hogv ha az így elnevezett gyermek meghalt, a következő újszülöttet ismét erre a névre keresztelték, noha általánosan elterjedt volt az a hiedelem, mely szerint a halott testvér nevére keresztelt gyermek szintén 136