Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Kapros Márta: A keresztelés szokásai az Ipoly menti falvakban

rövidesen meghal. Ezzel kapcsolatban egy sajátos esetet emlegetnek Csesztvén, ami e névadási gyakorlat szigorú betartását példázza: „Ha az első gyerek halt meg,

89 aki a szülője nevit kapta, akkor ha újra született kicsi, ugyanarra a névre keresztelték. Vót itt aztán egy furcsa eset is. Zvorákéknek hittak üköt. A gyerek mán nagyon beteg vót, gondulták, meg fog halni. Az asszony meg éppen született,

90 hát azt is Jánosnak keresztőték. Aztán a kicsi jobban lett, oszt így két Zvorák János is vót a gyerekek között. Csak úgy nevezték üköt: »Gyün mán a dva Janó!« Öregebbek vótak nálam vagy 10 évvel" (Bagyinszki Pálné, sz. 1896). — Abban az esetben, ha az egy fedél alatt lakó nagycsaládban valamelyik unoka megkapta a nagyapja nevét, az utána született unokatestvért már nem keresztelték úgy. Ahol az elsőszülött fiú a nagyapa nevét kapta, legtöbbször a következőt az apja után nevezték el és fordítva. A további gyermekeknél valamelyik elhunyt hozzátartozó nevét választották. Esetenként a tekintélyes, megbecsült rokon nevét részesítették előnyben, szívesen adták valamelyik háborúban elesett családtag nevét is. Többnyire azonban lényegtelen az illető személye, csupán a megszokott, általuk jóhangzásúnak tartott névhez ragaszkodtak. Itt már nagyobb tere nyílt annak, hogy melyik keresztnév tetszett a családnak. Az apán, nagyapán kívül, élő személyről ritkán neveztek el újszülöttet. Patak, Dejtár és Nagyoroszi községekben van arra példa csupán, hogy a keresztapa nevét kapta valamelyik fiúgyermek, de inkább csak az első világháború utáni időszakban. Szórványosan előfordult, hogy az uraságot, bérlőt, akinél dolgoztak, hívták keresztszülőnek, és ha elfogadta, az illető vagy felesége nevét kapta a gyermek. A lányok névadása kevésbé szabályozott. Itt a sorrendiségnek nincs különösebb szerepe. Valamelyiket a nagyanyja után nevezték el. Abban a vonatkozásban, hogy melyik nagyanya nevét részesítették előnyben, erős ingadozás tapasztalható. A gazdacsaládoknál az apai nagyanya, esetleg dédanya a gyakoribb, vőség esetén az anyai nagyanyáé az elsőbbség. Az együtt élő családnál ugyanis a gyermek gondozása, nevelése a gazdasszonyra hárult, itt az iránta való tisztelet az indíték. A kiscsaládoknál az anyai nagyanya nevét választották, ami mögött az anyának a névválasztásba való nagyobb beleszólása áll. Régebben mind a két nagyanyáról elnevezett leány volt a sokgyermekes családban. Legtöbbször egy lány az anyja nevét kapta, ez az apa óhaja volt. Mint a fiúknál, itt is választottak az elhunyt rokonok nevei közül. Az említett három községben megtaláljuk a keresztszülőről történő elnevezést is, amely régebbinek mutatkozik, mint a fiúk esetében. Ez feltehetőleg azzal függ össze, hogy a keresztanya jelentősebb szerepet játszik a keresztszülő-gyermek kapcsolatban, illetve a keresztszülők kiválasztásának gyakorlatból is fakadhat. — Figyelmet érdemlő jelenség, hogy az egykéző gazdacsaládoknál leánygyermek esetében is éppen olyan szigorúan tartották az apai nagyszülőről történő névadás szokását, mint a fiúnál. 137