Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Zólyomi József: Az állattartással kapcsolatos építmények Észak-Cserhát falvaiban

vidékünkön: az egyik a sertések, a másik a növendékállatok részére készült. Közös vonásuk, hogy mindkettőt a falutól távol eső legelőn állították fel. A kettő közül a sertések részére készült karám volt az egyszerűbb. Cserhátsurányban, Nagylócon a falu gazdái, Őrhalomban és Nógrádsipeken a legeltetési társulat készíttette. Tényleges kivitelezője a kanász volt, aki e munkájáért külön bért kapott. Az építéshez szükséges anyagot a gazdák szállították a helyszínre. A legismertebb karám típus az volt, hogy a sertések számához mért területet körülbelül 80—90 cm magasságban körülszórták tüviskes (galagonya) gallyakkal. Az volt a fontos, hogy a garád jó sűrű legyen, azon a sertések nem bírnak áttörni. Ha a sertéseknek állandó legelőjük volt, ott tartósabb karámot készítettek. Szőlőkarókat vertek a földbe egymástól 60—70 centiméterre, majd fűzfavesszővel hosszanti irányban befonták. Galagonya gallyakkal ezt is körbe rakták kívül-belül, hogy a sertések ne dörgölődzék szét. Mindkettőxi 3—4 méter széles nyílást hagytak, amelyen a sertés ki-be járhatott. A nyári deleltetéskor a kanász a karám szabadon hagyott nyílásába feküdt, nyugodtan el is aludhatott, a sertések nem mentek ki a karambol. A reggel kihajtott kijáró sertéseket este mindig hazahajtották. A karámot csak a nyári hónapokban használták. Gondosan ügyeltek arra, hogy a karám közepén nagylombú fa legyen, amely az állatokat védte az erős napsütéstől. A karám felújítására minden év májusában került sor. A vizsgált községekben az utolsó karámot 1955—58-as években bontották szét. A több faanyagot igénylő, gondosabb munkát kívánó karámokat a tavasztól-őszig legelőn tartózkodó növendékállatok részére készítették. A gyűjtés időpontjában a parasztság növendékállatai részére már nem készítettek a legelőn karámot. Már az első világháború után sem volt a vizsgált községek egyikében sem annyi növendékállat, hogy érdemes lett volna melléjük pásztort fogadni. Idős adatközlők visszaemlékzései alapján azonban rekonstruálni tudjuk az építmény készítésének módját. A karámot mindig a falutól távol eső (2—3 km) legelőn állították fel. Ezeket a legelőket többnyire az uradalomtól bérelték, a parasztok legelői általában kis terjedelműek voltak. A karám elkészítéséhez szükséges fát a legeltetési társulat, vagy a gazdák biztosították. Az építőanyag, a fuvar és az építés költségét a kihajtott állatok számának megfelelően felosztották maguk között. A karám felépítésére, vagy a meglevő felújítására április hónapban került sor. A fát a községi, vagy az uradalmi erdőből vették meg, ha erre nem volt lehetőség akkor a balassagyarmati, vagy a szécsényi fakereskedőtől szerezték be. Ez utóbbira ritkán került sor, mert Cserhátsurány, Nagylóc és Nógrádsipek községeknek volt saját erdejük. Az építendő karám helyének kijelölése a pásztor feladata volt. A kiválasztásnál fontos szempont volt, hogy az szél- és huzatmentes hely legyen. Legalkalmasabbak voltak erre a célra a völgyek, és a tölgy- bükkerdők szélei. A karám elkészítése egy nap alatt elkészült (többnyire vasárnap) hiszen 10—15 férfi is kiment építeni. A karám mérete az állatok számától függött. A téglalap alakú karám négy sarkára egy-egy oszlopot helyeztek el, majd a közökbe is osz76