Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Balázs László: Nógrádi László (1871–1939)

könyvekkel, melyek a gyermeket „kezelésbe" akarják venni, jó hazafivá, jó erkölcsűvé stb. akarják nevelni. így az ifjúsági irodalom teljesen pedagógiává vált, és ezt — rossz szájízzel — iskolairodalomnak nevezi. A tendenciózusságot kisebb hibának tartja, illetve nem ítéli el egyértelműen és általánosságban, ha az művészi áttételekben jelentkezik. Rendkívül veszélyesnek látja viszont azt, hogy az ifjúság kezébe nagyrészt száraz, művészietlen könyvek kerülnek, melyekből hiányzik az élet, az írói egyéniség, s melyeknek szereplői „morális és hazafias eszmékkel kitömött papírmasék". Élesen szót emel a korabeli iskolai március 15-i „szavalmány"versek ellen, melyek szerinte nagyhangú kortesfrázisok, szappanbuborékgyűjtemények. Súlyosnak tartja az ifjúsági irodalom helyzetét, mert nincs igazi kritika. Emiatt is vannak olyanok, akik azt vallják, hogy a gyermeknek minden jó, és ilyen alapon — főleg üzleti célból — mindenki azt ír, amit akar. Vásári jelzővel illeti ezeket a műveket, melyeknek egy céljuk van: elkelni. Az ifjúsági irodalom megítélésének szempontjából figyelemre méltó az a nézete, hogy nem tartja helyesnek az irodalmi műfajoknak a Hegel-doktrinérek módján történő osztályozását. Szerinte a művészetben nem a fajta a fő, hanem a művésziség, az író egyénisége, a tehetség. Többek között ezért sem lehetnek más művészi törvényei az ifjúsági irodalomnak, mint általában az irodalomnak. Ami nem művészet, az nem való a gyermeknek: „A gyermeknek a legtökéletesebb, a legtisztább s legnemesebb művészi alkotást adjuk"

7 — írja. Mivel az irodalomnak fontos szerepe van a nevelésben, s ennek a nevelésnek nemcsak esztétikai értéke, hanem szociális, társadalmi értéke is van

; feladatai közé tartozik, hogy az egyén tudjon gyönyörködni az irodalomban, és hogy a tömeg szomjazza az irodalmat. Ebben a nevelésben az iskolának kell legelöl járnia. Kárhoztatja a tankönyvírókat is, akik száraz átírásokkal, tendenciózus olvasmányokkal fárasztják a gyermeket, továbbá az iskolai elemzéseket, legfőképpen a grammatizálást. Véleménye szerint ezzel már a gyermekkorban megutáltatják az irodalmat, ugyanis a kellemetlen iskolai emlékek elfordítják a gyermeket először az iskolában, majd az életben is az irodalomtól. Az iskola így szinte átengedi a gyermeket a rablóhistóriák, az irodalmi szemét, a pornográfia íróinak. A gyermekek azt olvassák, ami tetszik nekik. Nincs az a nagy név, ami őket ebben befolyásolná. Arra kell tehát törekedni, hogy az ifjúság izlése nemessé váljék, „irodalmi értelemben váljék fogyasztóvá".

3 Ezt a célt kell szolgálnia az írónak, a kritikának, az iskolának egyaránt. A korabeli szemétirodalom dömpingjének okául végsősoron az üzleti spekulációt teszi meg, mely jellemzi a kor erkölcsét és veszélyezteti a jövő generáció egészséges fejlődését. A szennyirodalomnak csak olyan intézmény vethet gátat, amelyik független mindenfajta üzleti spekulációtól. Ügy gon216