Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Balázs László: Nógrádi László (1871–1939)

könyvekkel, melyek a gyerme­ket „kezelésbe" akarják venni, jó hazafivá, jó erkölcsűvé stb. akarják nevelni. így az ifjú­sági irodalom teljesen pedagó­giává vált, és ezt — rossz száj­ízzel — iskolairodalomnak ne­vezi. A tendenciózusságot ki­sebb hibának tartja, illetve nem ítéli el egyértelműen és általá­nosságban, ha az művészi átté­telekben jelentkezik. Rendkívül veszélyesnek látja viszont azt, hogy az ifjúság kezébe nagy­részt száraz, művészietlen köny­vek kerülnek, melyekből hi­ányzik az élet, az írói egyéni­ség, s melyeknek szereplői „morális és hazafias eszmék­kel kitömött papírmasék". Éle­sen szót emel a korabeli isko­lai március 15-i „szavalmány"­versek ellen, melyek szerinte nagyhangú kortesfrázisok, szap­panbuborékgyűjtemények. Sú­lyosnak tartja az ifjúsági iro­dalom helyzetét, mert nincs igazi kritika. Emiatt is vannak olyanok, akik azt vallják, hogy a gyermeknek minden jó, és ilyen alapon — főleg üzleti cél­ból — mindenki azt ír, amit akar. Vásári jelzővel illeti eze­ket a műveket, melyeknek egy céljuk van: elkelni. Az ifjúsá­gi irodalom megítélésének szem­pontjából figyelemre méltó az a nézete, hogy nem tartja helyesnek az irodalmi műfa­joknak a Hegel-doktrinérek módján történő osztályozását. Szerinte a művészetben nem a fajta a fő, hanem a művészi­ség, az író egyénisége, a tehet­ség. Többek között ezért sem lehetnek más művészi törvé­nyei az ifjúsági irodalomnak, mint általában az irodalomnak. Ami nem művészet, az nem való a gyermeknek: „A gyer­meknek a legtökéletesebb, a legtisztább s legnemesebb mű­vészi alkotást adjuk" 7 — írja. Mivel az irodalomnak fontos szerepe van a nevelésben, s ennek a nevelésnek nemcsak esztétikai értéke, hanem szoci­ális, társadalmi értéke is van ; feladatai közé tartozik, hogy az egyén tudjon gyönyörködni az irodalomban, és hogy a tö­meg szomjazza az irodalmat. Ebben a nevelésben az iskolá­nak kell legelöl járnia. Kárhoz­tatja a tankönyvírókat is, akik száraz átírásokkal, tendenció­zus olvasmányokkal fárasztják a gyermeket, továbbá az isko­lai elemzéseket, legfőképpen a grammatizálást. Véleménye sze­rint ezzel már a gyermekkor­ban megutáltatják az irodal­mat, ugyanis a kellemetlen is­kolai emlékek elfordítják a gyermeket először az iskolá­ban, majd az életben is az iro­dalomtól. Az iskola így szinte átengedi a gyermeket a rabló­históriák, az irodalmi szemét, a pornográfia íróinak. A gyer­mekek azt olvassák, ami tet­szik nekik. Nincs az a nagy név, ami őket ebben befolyá­solná. Arra kell tehát töreked­ni, hogy az ifjúság izlése ne­messé váljék, „irodalmi érte­lemben váljék fogyasztóvá". 3 Ezt a célt kell szolgálnia az írónak, a kritikának, az iskolá­nak egyaránt. A korabeli szemétirodalom dömpingjének okául végsőso­ron az üzleti spekulációt teszi meg, mely jellemzi a kor er­kölcsét és veszélyezteti a jövő generáció egészséges fejlődését. A szennyirodalomnak csak olyan intézmény vethet gátat, amelyik független mindenfajta üzleti spekulációtól. Ügy gon­216

Next

/
Thumbnails
Contents