Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Kapros Márta: A keresztelés szokásai az Ipoly menti falvakban

Régen nem várták meg a vásárnapot, legtöbbször „dógozónap" tartották a keresztelést a reggeli mise után. Egyedül pénteket vagy a hónap 13. napját kerülték, mert szerencsétlen napnak tartották. Ha mégis vasárnapra esett, úgy a nagymise, esetleg a délutáni litánia után került sor a keresztelésre. Az evangélikusok, hacsak nem volt nagyon sürgős az újszülött állapota miatt, a vasárnap délelőtti istentisztelet után vitték el a gyermeket. Ilyenkor elsőnek a bábaasszony érkezett a házhoz. Megfürdette az újszülöttet és előkészítette a keresztelésre.

98 Az ünnepi ruhaneműt, pólyahuzatot az anya varrta meg még terhessége alatt. A bába ez alkalommal is kapott reggelit, mint mindig, ha az újszülöttet jött ellátni. Hamarosan megérkezett a komaasszony általában egyedül, de volt olyan község (Csesztve, Ipolyvece, Örhalom, Ludány), ahol férje is elkísérte. Ha hétköznap kereszteltek, úgy öltöztek fel, ahogy vasárnap délután szoktak, vasárnapi keresztelésre pedig azt az ünneplőt vették fel, amiben aznap misére is mentek. Keresztelés előtt nem vendégelték meg őket, legfeljebb ha hűvös, hideg idő volt, kaptak egy kis pálinkát, forralt bort. A bábaasszony a keresztanya karjába tette az újszülöttet és elindultak. Csesztvén a komaasszony azzal búcsúzott: „Visszük a pogányt, hozzuk a keresztényt." Őrhalomban, Ludányban a koma ottmaradt a háznál, s eliszogattak az újszülött apjával, Csesztvén, Ipolyvecén az volt a szokás, hogy ő is ment a templomba. Egymás mellett haladt a keresztanya meg a bába, mögöttük a koma. Útközben, ha messze laktak a templomtól, a bába időnként átvette a gyermeket. Szécsényhalásziban menet a bába vitte, hazafelé pedig a komaasszony. A keresztelési szertatás alatt a bába segédkezett : lehúzta a gyermek fejéről a főkötőt, igazgatta a takarót. Keresztelés után a keresztanya kifizette a papot. Volt, ahol erre a célra a sekrestyés kitett egy tányért, de „jobban csak kézbül fizettünk". Csesztvén ezt a keresztapa intézte: a katolikusoknál odaadták a stóla-pénzt, az evangélikusoknál ,,ki-ki letette offerára, amit szánt". Pénzen kívül más ajándékot nem volt szokás adni. Hazafelé jövet a keresztanya pénzt dugott a gyermek pólyájába, ruhácska ja közé. Ez volt a keresztelési ajándék, amit vánkuspíznek neveztek." Bár a pénzösszeg nagyságát a keresztszülők anyagi helyzete befolyásolta,

100 ilyenkor mindenki igyekezett kitenni magáért. Amikor megérkeztek, a keresztanya azzal lépett be: „Elvittük a pogánykát, meghoztuk a báránykát",

101 mintegy tudatva a családdal, hogy az újszülött megszabadult az „eredendő bűntől". Nagyorosziban a keresztanya szavai közben a nagyanya egy szegetlen kenyeret tett az asztalra. A szokás célja az volt, hogy a gyermek olyan szelíd legyen, mint a rítusszövegben említett bárány és úgy szeressék, mint a kenyeret. Utána a komaasszony betette a bölcsőbe az újszülöttet, ettől kezdve ott lehetett, hiszen a gonoszoknak már nincs hatalmuk fölötte. Csesztvén és Ipolyszögön a földre tette le a csecsemőt a keresztanya, miközben így szólt: „Aki szereti, vegye fel!" Legtöbbször az apa kapta föl, de ennek apai elismerést szimbolizáló értelmét nem ismerik, legfeljebb annyi magyarázatot fűznek hozzá, 144