Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Zólyomi József: Adatok Nógrád megye parasztságának XVIII–XIX. sz.-i történetéhez

rényben 15 kila alá való „hegy, völgy és Soványságbul álló" földet kaptak a jobbágyok minden házhely után. A két-, háromnyomásban művelt határban az egy vetőre igénybevehető 6—8, illetve 8—10 ki­lás föld a népesebb jobbágy családok megélhetését nem tudta bizto­sítani. Karáncsberényben az úrbérrendezéstől 1786-ig 12, Karancs­kesziben 1815-ig 10 ekés jobbágy és ugyanannyi zsellérháztartás pusztult el. 104 Ecseg jobbágyai 1782-ben és 1830-ban a telkiföldek erőszakos csökkentése, azoknak a majorsághoz való csatolása miatt tiltakoztak a megyénél. 105 Hidegkút jobbágyai 1793. április 30-án kelt levelükben arra kértek engedélyt a megyétől, hogy végleg az Alföldre költözhessenek, mert a falu határa annyira szűk, hogy ab­ból nem tudnak megélni. 106 Karancsság jobbágyai 1804-ben hasonló indokkal és kéréssel fordultak a megyéhez. 107 A majorsági gazdálkodásra áttérő uradalmak azonban nemcsak a jobbágyok fundusához tartozó szántóföldekre és rétekre, hanem a nehéz munkával termővé tett irtványföldekre is igényt tartottak. Az irtványt elvileg a jobbágytól csak akkor lehetett elvenni, ha az irtásba fektetett munka értékét megbecsültette és kifizette a földes­úr. Gyakori volt azonban, hogy az uradalom az irtásföldeket „elhan­csikoltatta", de az irtásért járó munkabért nem fizette meg. Ka­ráncsberényben 500 kila alá való „a szegénység irtványábul álló" szántóföldet vette el a földesúr. Az irtás díját csak négy gazdának fizette meg, a többiek semmit sem kaptak. 108 A tarnóci (ípolytarnóc) jobbágyok vallomásából tudjuk, hogy az Urbárium előtt a helyi uradalomnak majorsági földjei nem voltak, az úrbérrendezéskor viszont minden földet majorsági földekké tétetett. A jobbágyok és az igával rendelkező zsellérek (ez utóbbiakat forrásaink gyakran ne­vezik baltás jobbágyoknak) irtványait díjtalanul elvették. A job­bágyok kezén maradt kevés irtásföldekbe vetett gabona minden ki­Iájától két garast követelt. A falu lakóinak állattartását pedig azzal tette lehetetlenné a földesúr, hogy a község legelőjét lefoglalta ma­gának és arra 200 darab szarvasmarhát és 1500 darab juhot hoza­tott. 109 Tévedés volna arra gondolnunk, hogy a megyének mind a 211 földbirtokosa majorsági földek létesítésére törekedett volna a XVIII. század második felében. 110 Többen voltak közöttük olyanok, akik­nek birtoka osztozkodás, eladósodás révén annyira lecsökkent, hogy abból majorsági földet már nem lehetett kialakítani. 111 Mások vi­szont, ezek voltak kevesebben, továbbra is a jobbágyok és zsellérek szolgáltatásaira rendezkedtek be. A jobbágyok szűkös határait ezek a földbirtokosok igyekeztek kibővíteni, hogy az így megnövekedett dézsmából és egyéb szolgáltatásokból minél gondtalanabb életet biz­tosítsanak maguknak. 1783. március 28-án Majthényi Károly cseszte vei földbirtokos új irtványföldek létesítésére adott engedélyt jobbá­gyainak. A szerződésben két évi adó- és dézsmamentességet bizto­sított, de kikötötte, hogy az ott „ ... lévő Cseress Erdőben azon Irt­ványokkal be menni, vagy csak egy Száll fát hír з engedelem nélkül le vágni ne merészeilyenek." 112 Wattay Károly 1787—1793 között 50 szekér szénát termő rét és 30 kilás szántóföldnek való terület kiir­tását engedélyezte fülek-kovácsi jobbágyainak. 113 103

Next

/
Thumbnails
Contents