Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Belitzky János: Adalékok a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. bányászainak munka- és életkörülményeihez. (Az 1870-es évek igazgatási levelezéséből)

Az 1848. évi törvények egyik hiányossága volt, hogy az egykori földesurak és jogutódaik kocsmafenntartási jogát érintetlenül hagyta. Ez az ún. regale-jog komoly jövedelmet jelentett Salgótarjánban és általában a nógrádi iparvidéken. Ugyanakkor a nálunk is érvényben lévő osztrák bányatörvény italmérési jogot biztosított a bányatulajdonosoknak. Két törvényes intézkedés védőinek harcáról is szó van tehát a regálé vitában. Társulatunknak is — de a többi bányavállalatnak is — sok nézeteltérése támadt ez ügyben a különböző földbirtokosokkal. Kimagaslik ezek sorából Salgótarján egykori földesura, Jankovich Antal jogutódaival, főleg pedig ezek közül is a Szilárdy Ödönnel folytatott, erőszakos cselekményekkel is tarkított háborúság. Külön bonyodalmat okozott, hogy a regálé birtokosok bérbeadták regálé jogaikat és, hogy ezek a regalébérlők néha éppen a társulat kocsmabérlői is, vagy a kocsmabérlők nyílt vagy burkolt formában szereplő érdektársai voltak. Zemlinszky igyekezett a bányatörvény és az 1848. évi törvény ellentétes intézkedéseit kompromisszumos megoldás alakjában dűlőre vinni. Az 1873. november 8-i jelentésben ezt olvassuk : „Ma ezt táviratoztuk önöknek : Regale szerződés az IT utólagos jóváhagyásával, 5000 ft-tal megkötve. Kérjük beleegyezésüket. Ezt azzal egészítjük ki, hogy az 5000 ft-ot az üzlet, illetve a vendéglős viseli, miután a vendéglős 3300 ft bért fizetett a társulatnak. A szerződést két évre szólóan kötöttük meg a regálé bérlőkkel, mivel a vendéglőssel is így kötöttük". (I. 344—345.: 1876.) Valami azonban közbejöhetett, mert november 23-án ezt jelenti a BI az ITnak: „A régale és vendéglői bérlettel kapcsolatos tárgyalásokat még nem fejeztük be. Mellékelten megküldjük betekintésre a szerződéstervezetet, amelynek alapján Szilárdy és nyolc regálébérlő hajlandó az üzletet elfogadni, a két tizedrész birtokában lévő kilencedik bérlő azonban nem hajlandó abba 6000 ft-on alul beleegyezni. Szilárdy és a nyolc bérlő most nyomást gyakorolnak a 2 tized bérlőjére. Stadler határozottan kijelentette, hogy akár létrejön, akár nem a regálé szerződés, az üzletet 4000 ft házbérrel nem tudja átvenni. Stadlerrel további tárgyalásokat folytatunk". (I. 364.: 1931.) November 23-án pedig ezi. jelenti Zemlinszky: „A tárgyalásokat a regálé bérlőkkel és Szilárdy úrral tovább folytatódnak. Mégis, ha az lenne az új fordulat, hogy ebben az ügyben a javaslat tételt a kocsmárosnak kell a társulat érdekei ellenére átengedni, akkor ő a társulati személyeket — egyetértésben a regálé bérlőkkel — erősen kijátszhatna és azokkal osztozkodva túlzott haszonra tehetne szert, amit ismét a társulatnak kell akár a munkások bérében, akár pedig a személyzet elégedetlenkedésével megfizetni". Számok tükrében részletesen elemzi a lehetőségeket. (I. 382—383.: 1961.) A véglegesen le nem zárt regálé tárgyalások áruhiányt okoztak és ennek kiküszöbölésére a BI december 16-án Gyöngyösről, a Brock cégtől, „Cuba rum"-ot (I. 424.: 2062.), máshonnét pedig palackozott borokat rendelt, amiről 1873. december 28-án számolt be az IT-nak (I. 444.: 2111.). Mindez ellenkezett a regálé tulajdonos Szilárdy és a regálé bérlők érdekeivel, akik siettek is intézkedni. Közbelépésük eredményeiről így tudósít Zemlinszky az 1874. január 10-i jelentésben: „Ma délután étkezőházunkban megjelent Sallay szolgabíró, egy esküdt, a tarjáni bíró és két pandúr kiséretében. Kihallgatta a vendéglőst és elkobozta a regálébérlőtől vásárolt, ott található palackozott borokat, 15 üveg szomorodnit, 45 nagy és 20 kis üveg budait és egy hordóban 3 és fél akó rumot". (I. 468.: 62.) Az elkobzás ténye mellett az is érdekes, hogy az elkobzott italokat — vagy legalább is azok egy részét — az egyik regálé bérlőtől vásárolta a társulat. Az 215