Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Belitzky János: Adalékok a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. bányászainak munka- és életkörülményeihez. (Az 1870-es évek igazgatási levelezéséből)

A rendelkezésünkre álló adatokból két szegődményes ácsmester egymással, és a BI-val folytatott vitájára derül némi világosság. Az 1874. április 1-i jelentésben így írnak erről: „Gábory Mihály ácsmester panaszával kapcsolatban a következő információt adjuk: — Gábory Mihály ácsmester hosszabb időn át akkordon végezte nálunk az ácsmunkát. Kezdetben egyedül, a saját legényeivel. Később pedig beállított hozzánk Cserépy losonci ácsmesterrel. Kijelentették, hogy ketten együtt fognak dolgozni, mivel időközben Tarjánban másfelé is munkát vállaltak, és így a két mester közül az egyik mindig a mi ácsmunkálatainkat fogja irányítani. A fizetésükre nézve mind a ketten kijelentették, hogy mindig egyforma összeg legyen az, amit pénztárunknál felvesznek, hiszen azt ők egymás között úgyis felosztják. Tanúnk erre Huffner Tivadar úr, akkori építésvezetőnk, aki most fogalmazó a pénzügyminisztériumban, és Seymann Antal, a pénztárnokunk". Gábory és Cserépy között azonban vita támadt 162 folyó öl kerítés 258 ft-otkitevő munkadíj miatt (II. 74—75.: 483.). Az ügy további bonyolódásáról nincs adatunk. Az azonban valószínűnek látszik, hogy ez a két ácsmester inkább a felszíni építkezések munkálatainál tevékenykedett, bár ennek az ellenkezője is — mint részfeladat — feltételezhető. A váltó- és a pályaőrök A MÁV rakodónál és az Emma-aknához vezető szárnyvonalnál a MÁV alkalmazottai látták el a szolgálatot, a keskenynyomtávú bányavasút mellett pedig a társulat alkalmazottjai. A MÁV szolgálatában álló váltóörök azonban a társulattól is kaptak illetménykiegészítést, ami kisebb-nagyobb bonyodalmakhoz vezetett. Az 1873. november 22-i jelentésben is egy ilyen esetről esik szó: „Kalfen váltóőr már 1870-ben teljes egyenruhát kapott a társulattól. Később havi 5 ft hozzájárulást, és elmarad az egyenruha juttatás. A hozzájárulás évi 60 ft-ot tett ki, az évenkénti egyenruha értéke 22 ft 47 kr-t. Mi a többi szárnyvonalaink melletti váltóőreinket is hasonló módon fizetjük, és azok meg vannak elégedve." Az egyenruhával ugyanis baj van, ha a MÁV az őröket áthelyezi. Kalfennel meg még az is a baj, hogy amikor az Emma-aknához vezető iparvágányt építették, hanyagsága következtében egy nagy vagon a hídról a patakba zuhant és összetört. A kárt a BI-nak kellett megtérítenie, és eddig hiába keresték meg a salgótarjáni állomásfőnököt, hogy a hanyag Kalfent mozdítsák el állásából (I. 371.: 1939.). Az ügy azonban nem záródott le ilyen egyszerűen, mert a MÁV igazgatósága, amint az egy 1874. évi csonkán fennmaradt februári jelentésből kiderül, Mümmler és Kalfen váltóörök számára havi 5 ft hozzájárulános kívül egyenruhát is kívánt a társulattól (I. 550.: 246.). A vita még soká húzódott. Az 1874. szeptember 23-i jelentés szerint a váltóőrök béréből 20 %-ot vont le „munkaeszközökre", (II. 492—493.: 1323.) ami újabb nézeteltéréseket eredményezett. Az, hogy a valóságban az iparvágányok és a rakodók mellett a MÁV és a társulat váltó- és pályaőrei egyaránt tevékenykedtek, számos más súrlódáshoz is vezetett. így például az 1874. április 30-i jelentésben Zemlinszky nyomatékosan hangoztatta az IT-nak, hogy a zagyvái rakodónál éjszaka történt összeütközésért nem a társulat, hanem a MÁV alkalmazottai a felelősek (II. 126.: 636.). A biztonság érdekeit szolgálták az olyan intézkedések, mint amilyen az 1874. február 24-i jelentésben olvasható. Ekkor a BI két schwarzwaldi óra megküldését kérte az IT-tól az iparvágány két vasúti őrháza számára, „mivel mi arra 204