Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Belitzky János: Adalékok a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. bányászainak munka- és életkörülményeihez. (Az 1870-es évek igazgatási levelezéséből)

Belitzky János: Adalékok a Salgótarjáni Kőszénbánya RT. bányászainak munka- és életkörülményeihez (Az 1870es évek igazgatósági levelezéséből) A XIX. század nyolcadik évtizede egyik legjelentősebb időszaka a magyar kapitalizmus kibontakozásának és ezen belül az ország energiaszükséglete hazai széntermelésből való fedezésének. Ez utóbbi területen jelentős szerepe volt a salgótarjáni szénmedencének, amely 1870 táján az ország széntermelésének egynegyedét adta. Az itt tevékenykedő számos vállalat közül az 1867-től működő Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársulat volt a legjelentősebb, és ez idővel a kisebb vállakózások zömét magába is olvasztotta. Időszakunkban azonban még komoly vetélytársakkal küzd. Ezek közül számára a Salgótarjáni Vasfinomító salgói szénbányája a legkevésbé veszélyes, mert az a vállalat saját ipari üzemei számára termelt és csak mellékesen vett részt a konjunkturális harcokban. Az 1860-as és 1870-es évek nógrádi bányamunkásainak életkörülményeiről, egyéni sorsuknak alakulásáról, és munkatársaikhoz való viszonyáról nagyon keveset tudunk. Ez elsősorban a még meglévő és rendelkezésünkre álló források ilyen irányú feltárásának elmaradásából is következik. A hiányokat 1963-ban az „Adatok a salgótarjáni munkásság életkörülményeihez 1871—1888 és 1898— ból" című, 1964-ben pedig a „Nógrád megye közgyűlése és sajtója a munkásság és a parasztság helyzetéről és mozgalmairól 1867—1890 között' tanulmányaiban — (mindkettő a Nógrád megyei Múzeumi Füzetek sorozatában) — igyekeztem pótolni. Más források felhasználásával pedig Szabó Béla a Nógrád megye története című 1969-ben megjelent II. kötetében igyekezett a kérdésről összefoglaló képet nyújtani. Mindez azonban vajmi kevés a munkások életkörülményeinek részletekbe menő ábrázolásához. Kétségtelen, hogy a bányák megnyitása lassú életformaváltozást jelentett a környék lakossága számára is, bár ezt — főleg annak mértékét illetően — eddig nem sikerült felmérnünk. Ahol bányászaink számára lakótelepeket létesítettek ott nemcsak az épületek kátránypapírral fedett barakkjellege, hanem a bennüK lakók ruházkodási, étkezési, szórakozási és egyéb megnyilvánulásai is szembeötlőek mások voltak

; mint a környező régi falvak külső és belső képe. A kétlaki munkások miatt azonban ez a merev elkülönülés csak külsődleges lehetett, de hogy milyen mértékben volt az — nem tudjuk hitelt érdemlően feltárni. Valószínű, hogy nagy hatással volt a környezet lakosságának életmódbeli átalakulására az, hogy a bányavállalatok jelentős hányada a munkabérek egyrészét „vásárlási utalványok"-ban fizette ki. Ez nemcsak a kettős kizsákmányolás egyik formája volt, hanem a települések magánkereskedelmének a háttérbe szo185