Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Belitzky János: Adalékok a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. bányászainak munka- és életkörülményeihez. (Az 1870-es évek igazgatási levelezéséből)

mészetes kísérői ennek a feladatokban bővelkedő munkakörnek. Ezeknek a belső munkálatoknak elvégzésére szolgált a mozdonyszín, amit 1875 nyarán bővítettek ki (III. 274.: 607.). Az istállómesterek A termelés folyamatosságának biztosítása szempontjából ugyancsak fontos állás az istállómesteri (Stallmeister). Ekkoriban ugyanis a bányák mélyében még lóvontatta csilléken szállították a szenet, és a lóistálló is a föld alatt volt. A bányalovak ellátását az istállómesterek irányították, akiknek vezetője a salgótarjáni istállómester volt. Az 1874. július 29-i jelentésből megismerjük ennek a salgótarjáni istállómesternek és- az alája rendelt személyzetnek néhány fontes kötelességét. Az ő feladatuk volt az inászói (szőrösi), a Mária- és a Rudolfaknai lovak számára a zab, széna és az alomszalma fuvarozása a salgótarjáni istálló lovaival, az itteni központi magtárból és szérűből. (II. 361—362.: 1072.). Személyének megbecsült voltára az 1873. október 22-i jelentésből is következtethetünk. Az istállómester a kolónia szélén, a szérűskert közelében lakott. A Tarján patak áradása következtében árvízkárosulttá lett, és az őt ért károsodást igyekezett a BI és az IT megtéríteni. Valami azonban elkerülte a figyelmüket, amint az az alábbiakból kitűnik: „Az árvíz alkalmával — ami az itteni istállómestert bútorai mentése miatt a társulati szolgálatban megakadályozta, — megígértük neki, hogy elszenvedett kárát megtérítjük, ami valóban meg is történt. Elfelejtettük azonban számára a mellékelt minta szerinti 11 és 1/2 rőf hosszú, és 7/4 rőf szövet elküldését megrendelni. Mivel mi az egyik látogatásunk alkalmával meggyőződtünk arról, hogy székei és szófája még mindig huzat nélkül vannak, emlékezetünkbe jutott mulasztásunk, és ezért kérjük engedélyüket a szövet utólagos megküldetéséhez". (I. 303.: 1799.) A szérűn, melynek gondozása is az istállómester feladatai sorába tartozott, komoly értékek — többek között a szénakészlet — kerültek raktározására. (I. 135.: 1423.). Az 1874. augusztus 4-i jelentésből megtudjuk, hogy a szénaraktárban december végéig 700 vámmázsa, ettől kezdve pedig április végéig 400 vámmázsa szénát tároltak, amit a decemberi időszakig mázsánként 1 ft 50 kr, az április időszakig 1 frt 80 kr értékben biztosítottak (II. 400.: 1131.). Az 1875. december 23-i jelentés szerint a kórház és az istálló között három kazalban 2300 mázsa, mázsánként 2 ft értékű szénát helyeztek el, amely 1876 december végéig elegendő (III. 623.: 1192.). A napi szénafogyasztásból a lovak nagy számára következtethetünk, mintegy 4—500 darabra. E feltevésünket alátámasztja, hogy 1876. február 4-én a lóitató vödrökhöz 400 darab különböző méretű csatot rendeltek (III. 697.: 87.). A lovak egyrészét az erdőgazdaságban kitermelt fa fuvarozására használták. Az 1876. november 6-i jelentésben például az olvasható: „Kérjük három pár igásiló beszerzését a kimustráltak helyébe. Sürgősen szükségesek, mert most igen fokozott a faszállítás és a parasztszekerek igen elcsigázzák az állatokat. A lovaknak erőseknek és 15—16 maroknyi magasaknak kell lenniük" (IV. 368.: 866.). Néha egészen meglepő feladatok elvégzésére is igénybe akarták venni az istállómestert és embereit. Az 1874. augusztus 6-i jelentésből kiderül, hogy ősi módszereket is akartak alkalmazni, mert „1. A kézimunka nem lenne drága, ha ehhez az istállómester állandó személyzetét vennék igénybe. — 2. A lovakkal való munka ugyancsak nem lenne drága, ha ehhez azokat a bányalovakat ven201