Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Szabó Béla: Jobbágyfelszabadítás és honvédelem összefüggései Nógrád megyében, 1848–49-ben

ä táborba. A felszerelés biztosítását célzó gondosságot mutatja az is, hogy az első 1200 úgynevezett önkéntes mozgó nemzetőr felszerelése a megyének 80.000 váltóforintjába került. Szerepet játszhatott a fenti körülményben az is, hogy a megyei honvédek felszerelésének egyik irányítója Madách Imre katonai főbiztos volt, akinek nevéhez, jelleméhez nem férhetett kicsinyesség, sem önző anyagi érdek. A viszonylag jobb felszerelés biztosításához objektív tényezők is hozzájárultak. Nógrád megye 1848-ban a posztógyártás területén országosan is jelentős gyárral rendelkezett. Magyarország egyik legjelentősebb posztógyárának a heti termelése 1848-ban mindössze 500 méter posztó volt. Mai szemmel nézve ez kevés, a balassagyarmati posztós céh kapacitásához képest azonban kiemelkedő teljesítmény volt, mivel azok mindössze heti 25 rőf posztó elkészítésére tudtak vállalkozni.

145 Nemcsak tárgyalt témánk vonatkozásában, hanem ipartörténeti szempontból is érdekesek azok a kimutatások, melyek az egyes céhek kapacitásának kihasználásáról szólnak. A balassagyarmati szabó céh egy hét alatt 50 dolmány és 100 nadrág, a nagyoroszi szabók 15 dolmány, 15 nadrág és 15 köpeny, a szécsényi szabók 40 dolmány és 40 nadrág, a losonci szabók 300 nadrág és 300 köpeny elkészítését tudták vállalni. A megye négy jelentős céhiparral rendelkező mezővárosa tehát egy hét alatt csupán 455 nadrágot, 150 dolmányt és 315 köpenyt tudott megvarrni. Tekintetbe véve, hogy ez a teljes ipari termelési kapacitás kihasználását jelentette, egyben ízelítőt ad arra vonatkozóan is, hogy mennyire nehéz volt az újoncok felszerelése, illetve a felszerelés elkészíttetése. A honvédsereg felszerelésének gyártása a szabadságharc ideje alatt mindvégig központi kérdés volt a megyében. A megyebeli céhek szinte megszakítás nélkül dolgoztak a honvédsereg számára, még a balassagyarmati börtön rabjai is a honvédek számára készítettek pokrócot és lábbelit. A megye déli részén Vác közelében, a váci jelentős fegyvergyártó ipar számára puskaagyakat készítettek a falvak famunkához szokott lakosai.

146 A megye lakosságának tényleges viszonyulása a szabadságharchoz akkor nyilvánult meg a legszebben, amikor a legnehezebb kellett azt bizonyítani. Nógrád megyét 1849 januárjában szállták meg a császári csapatok. Január 6-án virradat előtt dühöngő hóviharban indult el a fel-dunai magyar hadsereg elővédjét, alkotó Aulich hadosztály Vácról. Január 7-én követték ezt a magyar hadsereg főerői. A magas hóban, erős hófúvásban végsőkig kimerült csapatok nem egyszer a községek lakosainak segítségével tudtak ágyúikkal, felszerelésükkel együtt zavartalanul tovább vonulni. 1849 januárjában a magyar hadsereg visszavonulása olyan községeket érintett, melyek 1848 nyarán nem egyszer bizonyították ellenérzésüket. Pl. Romhány, Tolmács, Diosjenő, stb. Ugyanazok a jobbágyok és zsellérek, akik nem értették meg a fegyverbehívást 1848 szeptemberében, sőt gyakran még októberében sem, most meleg borral, fűtött szobával, együttérzéssel és szeretettel fogadták a visszavonuló honvédsereget. Bizonyos mértékig ennek köszönhető, hogy a fel-dunai hadsereg a kimerítő menetteljesítmények ellenére épségben érkezett meg a bányavárosok területére. A magyar hadsereg visszavonulása január 6-tól 9-ig tartott. Január 10-én jelentek meg Csorich tábornok üldöző csapatai a megyében, amelyek nyomon követték az Ipolyság irányába visszavonult magyar erőket, s január 10-én az esti órákban érték el Nagyoroszit és Borsosberényt. Január lien az osztrákok újabb erősítéseket kaptak. Az e napon Nagyoroszi és környékén összpontosított osztrák erők száma 9 zászlóalj gyalogságra, 6 század lovasságra és 36 lövegre tehető. A császári hadsereg ott állomásozó csapatai. eltüzelték a