Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Szabó Béla: Jobbágyfelszabadítás és honvédelem összefüggései Nógrád megyében, 1848–49-ben

A nógrádi nemzetőrsereg az előbbiekben ismertetett varbói lázongás ellenére november elején kivonult. Nem tudjuk, hogy ténylegesen 3000 nemzetőr, vagy csak egy osztály — mint azt Freyburg Lajos visszaemlékezéseiben közli — indult el Lipótvárra, Baloghy százados vezénylete alatt. A megye nemzetőrei katonai akcióban nem vettek részt, mindössze pár napig voltak távol és visszaküldték őket a megyébe. A visszaküldés oka nyilvánvalóan az volt, hogy Simunics betörését időközben visszaverték. A megyei nemzetőrség az 1849 januárjában bekövetkezett osztrák katonai megszállás után sem oszlott fel. Freyburg Lajos a nemzetőrség parancsnoka továbbra is a megyében maradt. A községekben tartózkodó nemzetőrökkel a császári katonai megszállás ellenére is valamilyen szervezett kapcsolatot kellett tartania. Erre utal Freyburg visszaemlékezésének az a kitétele, mely a megyei nemzetőrség két osztályának mozgósításáról szól. Feryburg visszamelékezése szerint 1849 március elején „azt a hivatalos értesítést vette Neograd Visoczkytól, miképp gróf Schlick es. altábornagy Neogradnak fogná útját venni, ennek következtében Freyburg őrnagy hivatalos utasítás folytán két gyalogosztály nemzetőrt vezényelt ki a bisztricai szoroshágó és Fülek tájára a megye őrzése végett, ez a táborszemeket kiállította ugyan, de miután gróf Schlick meg nem érkezett a vezénylet is mihamar feloszlott."

140 Visszaemlékezés alapján nem lehet eldönteni véglegesen, hogy mikor is történt a két nógrádi nemzetőrosztály összevonása. A tornaaljai eldöntetlen ütközet február 14-én volt, az ütközet után vonult vissza a császári hadsereg Heves megyébe. Nyilvánvalónak látszik, hogy ekkor történt a nógrádi nemzetőrök összevonása is, valószínűen még február végén. A megyei helyzet megítélése szempontjából döntő, hogy egyáltalában lehetőség volt a császári katonai megszállás alatt sínylődő megyében több, mint 2000 ember összevonására. Ebből arra lehet következtetni, hogy a megszállás nem terjedt ki a megye egész területére, csak a nagyobb centrumok, közlekedési csomópontok és a főútvonalak biztosítására szorítkozhatott. A nógrádi nemzetőrség utolsó, tán legjelentősebb haditénye a kriváni tábor védelme volt, melyet később a guerilla-mozgalom bemutatásakor ismertetünk. Nógrád megye népének áldozatvállalása és helytállása 1848—49-ben Nógrád megye választmánya, a megye liberális nemesi vezetése nemcsak a megye népének mozgósítása során fejtett ki dicséretes energiát, hanem a gazdasági szervezés, a honvédsereg felfegyverzése, felszerelése területén is. Már 1848 júniusában megindult a magánosok kezében lévő fegyverek, katonai szempontból hasznosítható felszerelések összeírása, gyűjtése. A szolgabíróságok területén a főszolgabírót bízták meg azzal, hogy derítse fel járása területén; mennyi a hadsereg által is használható lőfegyver és lőszer. A főszolgabírói jelentések arról tanúskodnak, hogy fegyverek tekintetében rosszul állt a megye. Básthy Miklós Szécsény mezővárosában például csak 12 helyen talált lőszert, mégpedig mindössze 101 font puskaport és 749 font sörétet. Losoncon, a megye iparilag legfejlettebb városában mindössze 104 font lőport, 1105 font sörétet, 267 font óngolyót és 650 hadiszolgálatra alkalmas kaszát tudtak összeírni. Még nagyobb hiány mutatkozott a fegyverekben. Még Losoncon is azt voltak kénytetelenek megállapítani, hogy a városban fegyvert nem készítenek, nagyobbszerű 169