Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Szabó Béla: Jobbágyfelszabadítás és honvédelem összefüggései Nógrád megyében, 1848–49-ben

arra, hogy a nemzetőrségi tisztek egyrészének megbízhatósága, vagy legalábbis elszántsága kifogás alá esett.

137 A Nógrád megyei nemzetőrség tényleges katonai akciókban, hadicselekményekben nem vett részt. 1848 október végén gróf Ráday Gedeon főispán, a honvédelmi miniszter rendelete alapján a megyei nemzetőrséget Trencsén megyébe rendelte ki, hogy az oda betört, Simmunics-féle támadóerők visszaverésében segédkezzék. A megyei választmány úgy határozott, hogy Freyburg Lajos őrnagy vezetése alatt 3000 nemzetőrt küld Lipótvárra. Felszólították a megye nemzetőreit — hivatkozva a polgárok hazafiságára, egyben a kényszerítő eszközök alkalmazását is kilátásba helyezve, — hogy november 2-ig Balassagyarmaton gyülekezzenek. Rendelkeztek a fegyverekre vonatkozóan is oly módon, hogy minden nemzetőr olyan fegyverrel induljon táborba, amilyet szerezni tud. A felsorolásban a puska, kard, pisztoly mellett szerepelt a vasvilla, cséphadaró és a kasza is. A községeket utasították, hogy a nemzetőröket a gyülekező helyre szállítsák.

138 Az intézkedés nem érte el a kívánt eredményt. Erre mutat az, hogy gróf Ráday Gedeon fősipán november 2-án újabb felhívással fordult a helységekhez, felszólítva őket, hogy legkésőbb november 5-ig minden község a maga nemzetőreit kiegyenesített kaszákkal, vasvillákkal, de ha lehet vadászfegyverekkel felszerelve, szekereken Balassagyarmatra szállítsa. A rendelkezés külön kiemelte, hogy egyetlen egy helység se maradjon későbbre. A tisztviselőket pedig megfenyegette, hogy az eredménynélküli munkát szigorúan meg fogják büntetni. A rendelkezést végrehajtó tisztviselőknek azonban nem volt könnyű dolguk. A késedelem is arra mutat, hogy az alábbiakban ismertetendő Varbó községi eset több helyne is előfordulhatott a megyében. A varbói bíró házánál tartott gyűlésen Marton István, egésztelkes gazda így adott hangot a falu nemzetőrei véleményének: „Ha a pap, káplán, mester, földesurak, urasági tisztek mennek mi is elmegyünk, de addig nem. Mert kimondta Huszár Károly (a járási törvényszék elnöke volt — Sz. В.), hogy mindnyájának kell menni — de jól tudom én, hogy Horváth Ede viceispán is csak kísértőbe megy a csuhás emberekkel vakistasképpen s őket általadja, — hazaszökik az urakkal. Nincs ott egy úr sem, magok is az urak mellett vannak, s V. Ferdinánd ellen akarnak hajtani bennünket." A továbbiakban előadta azokat a rémhíreket, hogy Kossuth már el is szökött, de az urak mindenkit katonának hajtanak, csak a „pap, mester, gazdatisztek, bírók mint kerülhetetlenül szükségesek idehaza, s ezeket a törvény sem kötelezi ... Az urak csak akkor mennek, midőn a csuhás embereket mind levágatják ,a robotot visszaállítják — hát az irtásföldektől mért kérik most is a dézsmát? innen is kitetszik, hogy az urakél akarják nyomni a szabadságot és az előbbit akarják visszahozni... Látják, atyafiak, mikor a katonákat Vácra vitték az urak mind visszaszöktek a kocsikon, csakhogy a sók szegénylegényt kézbeadhatták. Ilyenekből lesz a sok belső háború."

139 A varbói nemzetőri toborzás során tehát újra felszínre kerültek szinte mindazok a problémák melyek a jobbágyok és nemesek között 1848-ban tapasztalhatók voltak. Az urakkal szembeni bizalmatlanság a jobbágyfelszabadítás befej azetlenségéből adódó ellentétek mellett a tudatlanságból, a tudatosan terjesztett rémhírekből származó meg nem értés mellett ismételten találkozunk azzal a jelenséggel, hogy az áldozatvállalás ellen éppen azok hangoskodtak legjobban, akik (mint pl. az egész telkesek) nemcsak jogokat, hanem ténylegesen földet is kaptak az áprilisi törvények végrehajtása során. 168