Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Szabó Béla: Jobbágyfelszabadítás és honvédelem összefüggései Nógrád megyében, 1848–49-ben

közül, már 1848 május legelejétől való. Nyilvánvalóvá teszi a földesurak azon törekvését, hogy minél kisebb helyre szorítsák vissza jobbágyaikat. A legelőterületről való elűzés pedig nagyon alkalmas volt .arra, hogy súlyos csapást mérjenek jobbágyaikra, hiszen a jobbágyi gazdálkodás legfontosabb részét, az igaerőt lehetett vele megbénítani. Jobbágylevelek sokasága utal arra, hogy megyeszerte központi kérdéssé vált a közös legelők ügye. A borsosberenkeiek a megyétől és az igazságügyminisztertől kérték, hogy a már 13 éve úrbéri legelőnek használt vágásokat, „melyeket az uradalom az áprilisi törvények megjlenése után tilalom alá vett", szabadítsák fel és ne akarják őkt arra kényszerítni, hogy állataiktól megváljanak." A diósjenőiek arról panaszkodnak, hogy a földesurak nemcsak a vágásokat nem szabadítják fel lehetséges céljára, de ugart sem hagynak. A meglévő legelőket pedig úgy lelegeltetik birkáikkal, hogy azon semmi sem marad a parasztság állatai számára. Az ugarközi rétekért pedig akkora haszonbért követelnek, melyeket kiifzetni nem tudnak.

48 A vanyarci jobbágyok pontokba szedték a tagosítás során elszenvedett sérelmeiket. Ebben az első helyen szerepe! az, hogy az úrbéri réteket elvették, és a szántóföldből hasították ki nemcsak a legelőt, hanem még a helység földjét is, tehát őket így lényegében a legelővel megkárosították.

49 A mátranovákiak is legelő kijelölését kérik, és tiltakoznak a földesúr juhtenyésztése ellen, mivel azok az egész határt lelegelik Levelük zárÓGoraiból kicsendül az elkeseredés szültet enyhe fenyegetés: „békén akarunk maradni, inkább kérelemmel járulunk, mit önfejűleg tenni merészleni."

so 1848 tavaszán és nyarán az elkeseredés, a feszültség kézzelfoghatóan érződött a nógrádi falvakban. Szinte azt lehet mondani, hogy az áprilisi törvények az eddig elfojtott indulatok zsilipjeit nyitották meg; a jobbágyok és földesurak közötti ellentét és távolság jobban érezhető, megfogható volt 1848 nyarán, mint április előtt. E forradalmi helyzetben a jogos jobbágykövetelések kielégítése helyett a megye birtokos osztálya azok leszerelésére, s ha kell, azok elnyomására összpontosította erőit. Az uralkodó osztály erre a fellépésre nétmi előkészületeket már 1848 márciusában tett. A forradalmi vívmányok kihirdetésével egyidőben minden községben létrehozták az úgynevezett „rend, csend bizottmányokat", melyet később helyi választmányoknak neveztek. Ezeknek a feladata volt lényegében a község ügyeinek intézése, és annak képviselete. Feladatkörükbe tartozott tehát a jobbágyköveteléseknek a képviselete is. A rend és csend bizottmányokat nem választás útján állították össze, hanem minden falu rend- és csend bizottmányában, illetve a későbbi helyi választmányába a következő öt tagot jelölték: a földesúr, vagy annak képviselője; a lelkész; a jegyző; a bíró és a helyettes bíró. Mint összetételéből is látszik, többnyire mind az öt, vagy legalábbis három tagja a birtokosok érdekeit, a hatalmat képviselte. A választmányba a község lakosai csak akkor választhattak kiegészítő tagokat, ha az ötből valamelyik hiányzót^ például Szátokon, mivel nem volt sem földesúr, sem pedig plébános, helyükre a község lakói választottak két tagot. E helyi választmány működésével kapcsolatosan is számos jobbágypanasz merült fel. Heréd község lakosai például arra kérték a megyei választmányt, hogy „Horváth József tiszttartó urat, mint az uraság képviselőjét az egész lakosság egyenlő akaratával alválasztmányi tagnak elfogadni teljességgel nem akarjuk, minthogy bizalmunk benne nem lévén".

51 Hiába nem bíztak a herédiek, és hozzájuk hasonlóan a többi nógrádi község lakói az uraság személyében, vagy képviselőjében, azok továbbra is a választmányban maradtak. Az alsó143