Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Szabó Béla: Jobbágyfelszabadítás és honvédelem összefüggései Nógrád megyében, 1848–49-ben

és felsősápiak „csendet és békét óhajtanak"

; de olyan elöljárókat szeretnének, kikben bizodalmuk összpontosul. Kifejtik, hogy a szabadsággal visszaélni nem akarnak, de „választási jogunkat gyakorolni kívánjuk annyival is inkább, minthogy a mostani új választmányt csak úgy tekintjük és adataink is vannak rá, mint egy személyt"

52 (t.i. a földesúr személyét — Sz. В.). A jobbágyok leveleiből az is nyilvánvaló, hogy a földesurak jól tudták, hogy egy egységes, a falu lakosságával együttérző, annak érdekeit magáénak valló és azzal azonosulni tudó választmány veszélyes lehet rájuk. Éppen ezért lehet hinni azoknak a helyi választmányok paraszt tagjaitól származó leveleknek, amelyek arról tudósítanak, hogy a földesurak a velük szembehelyezkedő választmányi tagokat „vasra akarják veretni, a gyarmati tömlöcbe akarják küldeni a bírót és törvénybírót, akiket akként tekintenek, mint az ő szolgájukat."" Nehéz volt földesúrból polgárrá, jobbágyból szabad emberré válni napok alatt és nyílván az embereik tudatában nem lehetett gyors változásra számítani. A folyamat — melyben élni: akartak azokkal a szabadságjogokkal, melyeket az áprilisi törvények biztosítottak — a nógrádi falvakban is megindult. Tudták azonban azt is, hogy küzdelmükhöz segítséget a nemesi megyétől nemigen várhatnak. A bevezetőben hosszabban elemeztem a megye jobbágyságának és ezzel együtt a megye legszélesebb osztályának helyzetét, problémáit, sérelmeit. Ez utóbbiak olyan időpbntban születtek, melyet úgy tart számon a történelem, mint a magyar jobbágyság felszabadításának időszakát, amidőn a jobbágy valóban évszázados feudális kötöttségből szakadt ki és vált jogilag szabad emberré. A szabad emberré válás azonban nem nélkülözheti a materiális kellékeket, a szabaddá vált ember a kenyér szabadságára is igényt tart, és ez a jogos igény nem engedte nyugvó pontra a nógrádi jobbágy és földesúr közötti viszonyt sem. Nem egy falu csalódottságának úgy adott hangot, hogy az áprilisi törvények előtti helyzetre, mint a nyugalom időszakára emlékezett vissza, midőn bár „mint a földnek legszegényebb férgei éltek, de jobbat reméltek." A törvények sok jobbágyálmot zúztak szét és élezték ki eddig ismeretlen ellentéteket falvakon belül, jobbágy és jobbágy, úrbéres és majorságiak között. A jobbágyfelszabadítással a forradalom középnemesi vezetőinek nemcsak az volt a célja, hogy évszázados igazságtalanságot, idejét múlt Jársadalmi viszonyokat szüntessenek meg, hanem a nemzeti érdekegyesítési politika kérdéseként szerepelt. Az osztályok összefogása, közös nemzeti célok felismerése nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után. A fenyegető belső és külső reakció elleni egységes fellépés helyett 1848 nyarán szinte ellenségként álltak egymással szemben a nógrádi falvakban földesurak és a volt jobbágyok, zsellérek, akik talán szivesebben ontották volna egymás vérét, mint a hazára törő ellenségét. Az ellentét még tovább mélyült azzal, hogy éket vert úrbéresek és majorságiak, zsellérek és telkesek közé is. A polgári társadalom születése pillanatában sem volt mentes már azoktól a nagy ellentmondásoktól, amelyek később méginkább jellemzővé és uralkodóvá váltak. 1848 nyarára a felvázolt ellentételek Nógrád megyében is oly élesen jelentkeztek, hogy a megye alispánja május 26-án „rögtönítélő hatalmat" kért kieszközölni az igazságügyminiszteren keresztül István nádor királyi helytartónál arra hivatkozva, hogy „a rendetlenségek, a tulajdonjogi csonkítások és az új törvények iránti engedtelenség jelei" megyeszerte oly mértékben terjedtek el, hogy azok megfékezése csak így lehetséges. Két hónappal március után a sta144