Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Szabó Béla: Jobbágyfelszabadítás és honvédelem összefüggései Nógrád megyében, 1848–49-ben

kastély megégett" (a szécsényi Forgách kastélyról van szó 1830-as években — S. B.) robotra fogták őket. Mivel földjeik nem hasonlíthatók a többi irtásföldhöz, megállapítják róla, hogy „kulturális föld" ... Náluk egyetlen uraság sem mutathatja meg melyik föld volt az övé."

41 A garábiak, hollókőiek hivatkozásaiból nyilvánvaló, hogy irtásföldekről volt szó, a jobbágyok panasza a törvény szempontjából alaptalan, mivel a törvény nem szüntette meg az irtványföldek utáni szolgáltatást. Jogosan érezték azonban sérelmesnek helyzetüket már csak azért is, mivel irtványaik után az úrbéresekre jellemző állami és megyei terheket viselték 1848 előtt. Az esetek egy jelentős részében azonban a föledsurak panaszkodtak a megyénél mint pl. báró Prónay József özvegye, Kubinyi Rozália, aki ságújfalusi jobbágyai ellen emelt panaszt, mivel azok annak ellenére, hogy több ízben felvilágosították őket afelől, hogy irtványföldek után szolgálatokra kötelezettek, ezeket megtagadták.

42 Gróf Zichy Ferenc, a divényi uradalom birtokosa, és gróf Károlyi Gusztáv magához az igazságügyminiszterher fordult Tiszovnyik, Süllye. Negyeristye, Madacska, Veresdévény, Vámosfalva, Katmánlehota, Divényoroszi, Fürész, Kisstracin, Nagylibercse északnógrádi szlovák falvak lakosai ellen, mert azok az irtásföldektől járó dészmát nemcsak megtagadták, hanem a termést önhatalmúlag haza is vitték, és őket törvényes jogaikban sértették. Kérésükben e vezető nagybirtokosok már tovább mennek kisebb birtokos társadnál, mert nemcsak arra szorítkoznak, hogy a dézsma kiadást elrendeljék, hanem „amenynyiben elégedetlenség bujtogatás folytán történt, jobbágyaikat meg is fenyítsék."

44 Gyakori jelenség volt az is, hogy az irtásföldekről, az áprilisi törvényeket követően — mint később bizonytalan jogállásúvá válhatókról — a földesurak igyekeztek jobbágyaikat kiszorítani. Nem egy esetben olyan egyszerű eszközökkel, mint pl. a Zichy grófok, akik Divényoroszi zselléreiktől az irtásföldek után azelőtt szedett 30 váltó forintnyi árendát máról-holnapra emelték. A falu használatában lévő kocsma, mészárszék és malom után fizetett 3 váltó forintnyi bért 101 váltó forintra emelték.

45 A haszonbérleti összegnek ilyen nagyfokú emelése semmi mást nem szolgált, mint azt, hogy a haszonbérleteket viszszavegyék. Tetézte a jobbágyok ellen hozott intézkedéseit a Divényi uradalom azzal, hogy erdeiben a faizást is eltiltotta. A legkeservesebb jobbágypanaszok a legelők elkülönítésével kapcsolatban íródtak. A nezsaiak többek között ezt írják a megyének: „Annak előtte, ámbár úrbéri szolgálatokat tettünk és dészmát mindenből adnunk kellett a földesuraságnak, elég nagy iga volt rajtunk, de azt mégis békességben tűrhettük, mert földesuraink is kegyesebbek voltak erántunk, és legalább marháinknak szabadabb és tágasabb legelőt engedtek, és az erdőből száraz ágakat szabad volt háton az étel megfőzéséhez hordani. Most már mindentől felmentettünk, sokkal nehezebb és nagyobb iga alatt szenvedünk és kimondhatatlan nyomorúságba estünk, mert azon időtől a marhák legelője annyira eltilalmaztatott földesuraink által, hogy szegény marháinkat alig tudjuk a helységből az egyetlen marhacsapáson kihajtani, az egy puszta kősziklás helyre, ahol egy szál füvet sem ehet egész nap, mert az előbbi volt marhacsapások, valamint a marhaitató két kutainik is elzárattak és így sem legelőnk, sem itatókutaink marháink számára nincsen. Ily szomorú állapot végett marháinknak éhen-szomjan el kell veszniök, maguknak is."

4(i Kérték a megyétől, hogy a marhalegelőt használhassák, a száraz ágakat továbbra is hazahordhassák. A „legméltatlanabb szegény főhajtó szolgái a nézsai bíró és az egész község" p'anasza nem egyetlen de az elsők 142