Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 19. (1973)

Kerényi Ferenc: Madách világnézetének néhány kérdéséről. (Vázlatok Az ember tragédiája I. és II. színének elemzéséhez)

Goethe Faustjához képest is. A különbség érzékeltetésére Mephisto szavait idézzük, aki ott így vélekedik fűződő viszonyáról: Nem árt olykor látnom az öreget: Szakitni véle: szinte félek. Ilyen nagyúrtól szép cselekedet, •Hogy az ördöggel emberül beszélget. * A II. szín nem kevésbé érdekes világnézeti kérdőjeleket vet föl. A paradicsomi állapotnak és az éden elvesztésének ábrázolásában Madách két forrásra támaszkodhatott; mindkettő a Bibliára, a Genesis 1. könyvére megy vissza. Az egyik az irodalmi hagyomány Miltontól Byronig. A másik az utópista Fourier tötrénetszemlélete, akinek hatását általában csak a falanszterben szokták emlegetni. Holott a Biblia „racionalizálásával" világnézeti elődnek is bizonyult: Fourier történeti korszakolásában a teremtésből a paradicsomi állapotból és a bűnbeesésből indul ki, és a társadalmi fejlődést megelőző (a tulajdonképeni prehisztorikus) korokat összefoglaló néven édenizmusnak nevezi.

6 Madách ezt összekapcsolta — Büchner Erő és anyag című művét forgatván — a természet édeni ifjúságának gondolatával és kiterjesztette az ember fiatalságára is. (Ide kapcsolódik a történeti színekben lassan megöregedő Ádámra vonatkozó szerzői utasítás.) Minthogy a II. szín éden-ábrázolásának végső forrása a Biblia, szempontunk változatlan: az elemzendő szöveget itt is a bibliai történet megtartásának, illetve változtatásának tükrében vizsgáljuk. Az első emberpár és az édenizmus állapotának jellemzésére Madách nem találta meg a kellő erejű költői eszközt. Az égi szerelem ábrázolásának költői fogyatékosságait Madách maga is beismerte; Arany kritikájára írott, idézett válaszában így védekezik: „Tökéletes igazad van, a két bók botos legény és komorna ömlengése. De úgy tartottam, valamit kell a paradicsomi párral mondatnom, az egésznek teljessége végett, mi szerelmöket érintse." Ádám és Éva terjedelmes és közhelyes idillje a szerelmet a paradicsomi boldogság részeként ábrázolja. Erre a bibliai forrás, Mózes I. könyvének 1. és 4. fejezete tág, ellentmondásos értelmezhetőségével alkalmat adott : Teremte tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremte őt: férfiúvá és aszonnyá teremte őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok... És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerubokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját. Azután ismeré Ádám az ő feleségét, Évát... A nő teremtése című versről szólva már láttuk, hogy Madách szívesen folyamodott a romantika szélsőségekből építkező nőábrázoláshoz. (Gondoljunk a párizsi szín két ellentétes alakban megjelenő Évájára!) Az édeni idill az égi szerelmet állítja elénk, míg másik, földi, fajfenntartó értelmezése csak a III. színben, a halhatatlanság elvesztése után jelentkezik.