Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 19. (1973)

Kiss Aurél: A lírikus Madách

A Tragédiában természetesen a lírikus Madách számos vonása fellelhető, s a drámai költemény több helyén (pl. Izidora és Tank­réd találkozásakor) a versek ere­jét meghaladó módon nyilvánul meg a költő Ura iránti fogékony­sága is. A lírikus Madách alkotó ter­mészete jobban tetten érhető a szabadságharc alatt és annak bukását közvetlenül követő idő­szakban írt verseiben. Az él­mény közvetlen ereje, a gazdag kortársi példatár, az események­kel való mély és személyes azo­nosulás nyomán több alkotás őr­zi 1848—49-es Madách költői és politikai felfogását. Nem féltelek hazám! című, szabadságharc-korabeli versének ódái hangvétele Berzsenyi mély­zengésű lírájával rokon, de a költemény dinamikus zordsága a már jelzett romantikus hagyo­mányokra épül: Bár ellened tör frigye zsarnok­nak, Bár ellened tör irigy szolgahad, Földönfutó népek megostromol­nak, Mint tengerár, megállsz, ha szikla vagy. Nem féltelek hazám! ... Az ősi bűn küldött ránk suj­toló kort, A lánc helyét csak szent vér mossa le: Hogy a jobb gyermek győzzön, Mózes elhalt A pusztában, s egy nemzedék vele. Nem féltelek hát hazám! E romantika az alkalom és az uralkodó korstílus hatására népi­es elemekkel gazdagodik, elmé­56 lyülést azonban csak a Petőfit sirató versekben tapasztalhatunk. A Petőfi sírján című vers fáj­dalmas tömörségű soraiból, a be­fejező patetikus fordulatból a köl­tőtársat elvesztő, s vele a forra­dalmat sirató Madách mély fáj­dalma szól: Nem mondja kisded síri jel: E zugban porlik tested el. És jól van az, mert így a sír, Amelyre négy hon népe sír S körülragyogja szellemed, Egész e honnak keble lett. Te a szabadságot megüdvözöl­ted Még bölcsőjében, az viszont neked Utolsó búcsúzásaként megírta Agyúdörgésekkel — sírversedet. Az élmény ereje — a képek következetes kibontására ritkán képes — Madáchot is átalakítja. Az ekkor írt epigrammatikus tö­mörségű versek sorából kiemel­kedik a Költő és szabadság című: Nap és szabadság, nincs nélküle élet És nincs öröm, hová nem néz be, Arany zománcot von a pór­gunyhóra, Meg a magas kastély födélre. És hold a költő, mely ha az éj eljő, Még egy sugárt hoz el magá­val, Zálog gyanánt, hogy a nap még nem halt meg, Hogy eljő még a véres hajnal. A gazdag kor — melynek Ma­dách nemcsak részese volt, de négy évtizednyi élete során aktív alkotója — irodalomtörténetünk egyik legsokszínűbb szakasza. A magyar regény születésének kor­szaka ez a négy évtized, a drá-

Next

/
Thumbnails
Contents