Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 19. (1973)

Kiss Aurél: A lírikus Madách

amikor a nemzet egy bukott forradalom és szabadságharc terheivel, a csalódottság és az eszmevesztettség közhangulatával, egy felemás polgári átalakulás minden ellentmondásával és nehézségével küzd. A költő személyes terhei, válságai sem hagyhatók figyelmen kívül. Házasságának kudarca, romló egészségi állapota, környezete kínzó elmaradottságából sarjadó magánya ellenére születik meg a Tragédia, amelyet Bóka érdekes módon az alkotó egyéniség lírai megnyilvánulásának tekint. A Tragédia ezt eszmeisége konstrukciójában és szövegegyszerűségében is igazolni látszik — első pillanatra. A történelmi színek lesújtó tanulságai, a koreszmék állandó devalválódása, a jelen és jövő sivár, s egyre riasztóbbá váló képei, és az életigenlés, az örök emberi küldetés közötti drámai ellentétet a filozófus Madách nem oldhatta fel, nemcsak azért, mert ez ellenkezne a mű egész eszmei szerkezetével, belső logikájával, hanem azért sem, mert a költő egész egyénisége, szándéka és hite ellentmond a kor általa ismert tudományos hipotéziseinek. A feloldás csakis érzelmi formában valósítható meg, a gondolkodó érveivel szemben az élniakarás hite, az életet vállaló meggyőződés diadalmaskodik. Karod erős — szíved emelkedett: Végetlen a tér, mely munkára hív, S ha jó ügyelsz, egy szózat zeng feléd, Szünetlenül, mely visszaint s emel, Csak azt kövesd. S ha tettdús életed Zajában elnémul az égi szó, E gyenge nő tisztább lelkülete... Meghallja azt és szíverén keresztül Költészetté fog és dallá szűrődni. — hangzik az Űr szózata a Tragédia befejező soraiban. S még egy formai érv, amelyet Bóka tanulmányában olvashatunk; a Tragédia „műfaja" drámai költemény Madách megjelölése szerint. Ez utóbbit nem tekintve (formai kérdésről lévén szó) érdemes elidőzni az előbbieknél. A gondolkodó Madách, aki a Tragédia megírása előtt költemények sorában és jegyzetek sokaságában nézett szembe a nagy dráma eszmei alapanyagát alkotó kínzó kérdésekkel, aki kereste a szellemi szálakat (ha hiányosan találta is meg) kora természettudományos és filozófiai tanításaival, aligha elégedett meg az általa drámai súllyal megfogalmazott kérdések lírai reflexióival. Az emberi történelmet végigkísérő tragikusan komor önvizsgálat tanulságaival szemben a költészet és dal nem meggyőző ellenérv. E sokkal inkább jelképnek tekinthető elemek a humanizmust példázzák, azt az erkölcsi erőt, mely a forradalmat előkészítő a szabadságharcban helytálló nemzedék legjobbjait jellemezte. Kölcsey és Vörösmarty erkölcsi ereje, a haladásba vetett hite munkál Az ember tragédiáját író költőben, a szabadságharc tanulságai után is politikai pályán szereplő Madáchban. 55