Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 19. (1973)

Kiss Aurél: A lírikus Madách

végén magasba csap, azért nem társadalmi, hanem sokkal inkább filozófiai indíttatású. Ügy az ember hitvány eszköze a sorsnak S tenni semmit nem bír önnön erejével, Győz, ha sors könyvében úgy vagyon megírva, Avagy ismeretlen s nyom nélkül enyész el. Neveltetése és filozófiai műveltségének idealista orientáltsága ekkor csupán oldani, de ellensúlyozni nem képes átvett és meggyőződéssé érlelt determinizmusát. Gyengülő költői erővel, a gondolat fogalmi megformálásával kifejtett következtetését a vers utolsó szakaszaiban enyhíteni látszik a teljesen el nem nyomott gondolat: Avagy él a lélek még túl is a síron, És miként a dőre buborék nem vész el, Ott a csillagok közt, ott vagyon hazája, S földünkön csak mint a vándormadár lép fel. Az eszmékben bővelkedő, de képi kifejezőeszközökben nem túlságosan gazdag alkotás jelentőségét az életműben a Tragédiához való erős kapcsolódás adja meg. Az elveszett Éden utáni vágy líraibb, költői értékekben gazdagabb megfogalmazása az Ó és újkor című alkotása. Berzsenyihez, Kölcseyhez és a kortárs Aranyhoz hasonlóan Madách számára is a klasszikus görög vi-. lág a harmónia, a derű, a teljes emberi élet jelképe volt, s az utána jövő korok a boldog aranykor ellenében csak szenvedést és fájdalmat hoztak az emberiségnek. Miért nem imádunk most, mint hajdanán, Hellasz, napos, olajfás partjain!? Midőn fűzéres fejjel áldoztak Mosolygó istenek oltárain? Hellasz napos, olajfás partjain!? élveztek Isteneik, s parancsuk is ez volt ... Ledönték lángoló oltárukat És jött helyébe vérző feszület, Egy isten szenvedi rajta, s vérzeni Kell annak is, aki istent szeret. Madách humanizmusa, az emberi élet teljessége utáni vágya és környező világától való távolsága, idegensége a költemény alapkonfliktusa, s egyben legszemélyesebb belső világának feltárása is. Sajátos versépítő módszerrel személyes hangú vád és panasz nélkül, az általánosítás formájában is önmagáról, csalódásairól és válságairól vall a költő. Legmegrendítőbb a vallásos Madách küzdelme hitéért a szkepszissel, a humánus vallásért a dogmákkal szemben. Hite megrendüléséről tanúskodnak a vers első és utolsó szakaszának befejező sorai: Az istent tőlünk égbe száműzék És idegen lett szellemünk is itt. ... Lelkünk a földről messze vándorol, Űj ismeretlen hon határihoz, Hol egy megfoghatatlan istenség Reánk, ki tudja, milyen végzést hoz. Madách gondolati lírájának két jelentősebb alkotása érdemel a továbbikban alaposabb elemzést, több figyelmet. Mindkét alkotás a Tragédiával is, valamint a korábban idézett versekkel is szorosabb összefüggésben áll. A Gyermekimhez с vers egyetlen 53