Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 19. (1973)

Erdős István: Madách Imre Mózese

pal kezd hozzá a Mózes című dráma megírásához. 1860 nyarától 1861 novemberéig, mintegy tizennyolc hónapig készül a mü, melyet költője az Akadémia • drámapályázatára szán. 1861 decemberében a Mózes kézirata meg is érkezik az Akadémia bírálóbizottságához, hogy a kor kitűnő elméiből álló szakemberek gyorsan elutasítsák. Nem értették meg a mű lényegét, s talán nem is érthették meg a messze kora előtt járó filozófus költőt. A Mózest elveti a bíráló bizottság, hogy szinte évszázadra elsüllyesztve várjon az igazi értésre, eszme és valós színpadi sikerre a mű. Pedig de nagyon fontos lett volna saját korában érteni Madách történetfilozófiai koncepcióját, üzenetét... A Mózes megírása idején, tizenkét évvel a forradalom, szabadságharc bukása után új lázak, titkos vágyak fakadtak szerte Magyarországon. Az önkényuralom gyilkoló terrorja, a félelem évtizede után — mikor Vörösmarty jóslata teljesedvén eljönni látszott a „vén hajfodrász", hogy az elvtelen, megalkuvó békülés hamis haj fodrait felrakva szalonképessé hókuszpókuszolja a megkínzott országot — a nemzetközi politika fordulatai gyönyörű reményeket ébresztettek. Solferinó után a monarchia egyre mélyülő válságának tünetei táplálták a reményeket. 1961 elején szinte benne vibrál a levegőben az országgyűlés közeli összehívása, Ferenc József megengedi az országgyűlés összehívását, aztán a Februári Pátens olyan szelet vet az országban, hogy vihar-aratás kínálkozik, látszik közelinek. A Februári Pátens hatására érezhetően mozdul az orszúg, a megyék tiltakoznak, a városok lázadoznak, egymást érik a hangos Habsburg-ellenes tüntetések. Átforrósítja az ország levegőjét a hit: az emigrációban élő Kossuth vezetésével új szabadságharc indul, hogy győzzön végre az abszolút monarchia elnyomó gépezete fölött. Maga Kossuth is komolyan hiszi, újra eljött a történelmi pillanat, Angliában új Mózesnek nevezi magát, s kegyetlenül ostorozza a kicsiny hitű otthoniakat, a volt hazafiakat, akik nem tudnak hinni abban, hogy ő III. Napoleon támogatásával visszatérhet, s diadalra viheti a nemzet ügyét a Habsburgok ellenében. 1848—49 hívei, a realitásokat messze túllépve hinni akarnak mindebben, s a varázsütésre várnak, a megváltó nagy mozdulásra ... Madách Imre is a forradalom, szabadságharc rendületlen híve volt, de filozófus költő is, és szinte tudósi-váteszi látással látta Kossuth koncepciójának ellentmondásait. III. Napoleon népvezérből kíméletlen zsarnok lett erre az időre mái\ segítő kezével születhet-e új szabadság? S különben is, 1848—49 is bizonyította, nem varázsütésre születik a szabadság, hosszú harc vezet oltárához; Madách korát messze megelőzve ebben világosan látta, hogy a harc külső körülményei mellett, egy esetleges III. Napóleon-támogatás mellett a magyarságnak önmaga ellen is meg kell vívnia harcát, kegyetlen önpusztító küzdelmét. A szabadságeszmék gyors, győzelem-mámoros diadala helyett tisztító gyötrelem vár a magyar népre, hiszen a sokszázados szolgaság görcsei, beidegzett reflexei oly mélyen élnek benne, oly mindennaposán jelenvaló a szolga-természetünk, 41