Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Kiss Aurél: A dzsentriábrázolás stílusproblémája Mikszáth műveiben

A vármegye ennek ellenére csupán színtere a Noszty család nagyszabású mesterkedéseinek, háttér, amely jól illik a család egész lényéhez, törekvéseihez. Az író megvetésének céltáblái a Nosztyak. A tönkremenés szélén álló család, az országos képviselő, a kanonok famíliája számára csak két út kínálkozik. A vagyonos házasság és a kisebb-nagyobb csalások. Mikszáth eszményi, társadalmi elképzelése ez vereség, amelyet a polgár a dzsentrire mér. Az eltávolodás a középnemestől csak fokozatos fejlődés eredménye, s ezzel művészete a realizmus felé fokozatosan közeledik. A Noszty fiúban már nem egyszerűen a züllött dzsentriről, az erkölcstelen, politikailag korrupt közemberről, a mamelukról, s a pénz után futó, a magánéletben is mindenre kész svindlerről van szó, hanem új jelenségről: a folyamat végső állomása, a teljes bomlás után az ítélet kimondásáról is, a végső konzekvenciák levonásáról is. A realista Mikszáth jutott el a vármegyei rendszer, a dzsentri elutasításához, de egész életművéhez híven: a romantika segédletével. Mikszáth realizmusa kísérlet a sajátos magyar regényváltozat megteremtésére: nem a klasszikus nyugateurópai vagy orosz regénytechnika és módszer alkalmazásával formálta eszmevilágát esztétikaivá, s művészetére — némileg kortársaival ellentétben — nem a heterogenitás, a haza és európai hagyományok ötvözete jellemző. Realizmusa egyrészt az eseménytelen világ kritikus felméréseiből, s a kritikának az anekdotikus forma mélyén húzódó következetes végigvezetéséből táplálkozott. Kortársait és későbbi kutatóit sokszor megtévesztő ellentmondás Mikszáth művészetében a társadalomkritikai tartalom és a kedélyes anekdotikus forma ellentéte. Mikszáth alkotásaiban, regényeiben, novelláiban éppen az a sajátos, hogy csak az első pillanatban érezzük a kedélyességét, a bonhomiát, a finom líra varázsát, ez a csillogás és melegség inkább az érzékeknek szól, a meleg humor, a sziporkázó ötletrengeteg Mikszáth írói gazdagsága is, de egyéb is : köntös, amelyben ott él az értelemnek szóló tartalom. Nem a stílus, hanem az események menete, hanem a hősök egy-egy, az író szándékaira, véleményének lényegére utaló megjegyzése a fontos regényeiben. Amikor a Két választás Magyarországon „csínyjeit" olvassuk, Càak első pillanatra mulathatunk Katánghy szemtelen életrevalóságán, az értelem ellenérzésekor már éreznünk kell: ennél súlyosabb kritikát Csiky, Tolnai vagy Reviczky sem adott, s ennél keményebben elmarasztaló ítéletet nem is lehetne mondani. A finom, sziporkázó stílus, a gúny villanásai csak burkolják a kritikát, de el nem fedik. Realizmusa másrészt éppen bizonyos eszmék, illúziók szertefoszlatására is törekedett. A hajdani glória, mely a dzsentrit díszítette, már csak arra jó, hogy vakítsa a szemeket, a történelmi érdemek elavultak a jelenben. iMkszáth korában a szép, de üres gesztusok, az olcsó csillogás maradt csak meg: nem az a nemes, aki csak egy fél évszázaddal azelőtt is volt; méltatlan a vezetésre, mint magánember és mint politikai tényező. De ez a realizmus egyrészt fokozatos belső küzdelem eredménye, másrészt nem olyan erős, hogy segítségével az író következetesen szembe tudjon nézni az eszménytelen és eszménytelenített valóság sivárságával. Ezért keres, ezért fordul a romantika nyújtotta eszmények felé, melyeket kezdetben és rövid ideig a nemesre ragyogtat, pályája végén azonban a polgár alakját fényesíti vele. 22