Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Kiss Aurél: A dzsentriábrázolás stílusproblémája Mikszáth műveiben

A realizmus és romantika kettőssége, mint a dzsentri és polgár viszonyának és megjelenítésének problémája jelentkezik elsősorban a regényben, tehát tartalmi, eszmei jellegű összefüggésként érzékelhető elsősorban. E kettősség közvetlen esztétikai következménye a regény kompozíciós gyengesége. A folyamatos eseménymenetet két kisebb kitérő akasztja meg: „regény a regényben" technika alkalmazásából születik meg báró Kopereczky és családja története, tele finom szatírával és bővérű kritikával, s a Tóth és Velkovics család melegfényű romantikus története. Mindkét kitérő fontos a regényben, összefüggések rendszerét világítja meg. Mégis fellazítja a regény logikai szilárdságát. Ehhez járul még a különös figurák és ötletek szokatlan nagymérvű szerepeltetése, az anekdoták fel-felbbukkanó serege (Maiinka, a vármegyei beiktatás, Poltáry György anekdotája). Mikszáth bőven ömlő meséjét ezúttal nem fogta koncentrálttá, mintha maga is élvezte volna a mesefonal ezer apró ötletét. A kompozíció problémákkal némileg összefügg a regény stílusának finoman felépített ellentétessége. A szokott mikszáthi stílus: a fény, a finom szatíra, a helyenként feloldó humor melege, idilli kedvessége ennek a kettősségnek egyik eleme. Az élcek, apró kis szúrások, a gyengéden tréfás hangba bújtatott kritikus megjegyzések mögül azonban minduntalan előtűnik a keserű, csalódott Mikszáth kiábrándult rezignáció ja. Amikor Tóth Mari és Noszty Feri mesterségesen alakított, időnként fel-fellobbanó melegségű „idillje" mögül egy-egy felbukkanó megjegyzés szertefoszlatja a kedves ragyogást, az író minduntalan érzékelteti — nem vígjáték, hanem keserű tragikomédia kerekedik a történetből. A mikszáthi regénystílus új útja ez, egyszeri felbukkanás az életmű végső szakaszában, amely kitűnően segíti a sajátos, a mű eszmeiségének leginkább megfelelő atmoszféra kialakítását. Mikszáth a XIX. század végi, a XX. század eleji regényirodalom fejlődési csúcspontját jelenti, művészi módszereinek, világnézetének fejlődése egyrészt a magyar széppróza eredményeinek, sajátos útjainak szintézisét teremti meg; másrészt a társadalomkritika új formájú, belülről induló, a nemesi uralkodó osztályok életét közvetlen közelről látó, azzal némileg azonosuló, de ezzel az azonosulással fokozatosan leszámoló írói magatartás a századvégi Magyarország legnagyobb szabású szatirikus-kritikus sorozatát teremti meg. Nem homogén és egyenes ívű az életmű fejlődése eszmei és esztétikai szempontból, de végső eredményeiben — a fejlődés folyamatának egészét tekintve — olyan szintet jelent, amelyről az újabb generáció, elsősorban Móricz indulhat el pályáján. 23