Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Kiss Aurél: A dzsentriábrázolás stílusproblémája Mikszáth műveiben

annál lényegesebb különbség. A gyűlölet, a teljes értelmi és érzelmi távolság a finomabb disztinkcióra alkalmatlan alap; esztétikailag annyira befolyásolja a mű légkörét, hogy a szubjektivitás sokkal inkább az író személyére, semmint az ábrázolt társadalmi jelenségre irányítja a figyelmet. Külön kell szólni a Mikszáthnál ritkán alkalmazott esztétikai elem, a komikum erőteljes szerepéről. A komikum itt éppúgy érinti dzsentri hősét, mint polgárfiguráit. Katanghy felsülése a házassággal, mely a vagyonszerzésnek e rétegben különösen kedvelt eszköze, a komikum forrása, s a kölcsönös felsülés nevetségessé teszi „hőseinket", s leleplezi őket. Mikszáth utolsó nagy regénye, A Noszty fiú es2te Tóth Marival, egyesíti a korábbi művek jellegzetességeit. A dzsentri, a megyei élet társadalmi és politikai életének vezető rétege kerül a kritika középpontjába, magán- és közéle! egybefonódását, az élet különböző apróbb-nagyobb elemeit vizsgálja Mikszáth — ha nem is páratlan és előzmény nélküli élességgel. „A mű, mely Mikszáth utols mélyben keserűséget, kiábrándulást hordoz, a humor hovatovább szatírává savanyodik, az elnéző közömbösség kritikává komolyodik. A századforduló kormányzati, közigazgatási erkölcse, a nepotizmus és protekció, a munkátlan, élvhajhászó dzsentri életforma ilyen bemutatása már több, mint mulattatás, ha nem is hitvallás, mindenesetre a megesömörlés és a csődbejutás érzése. Bármilyen különösen hangzik is, nincs messze Ady és Szabó Dezső útjától."

25 — írja Martinkó András ismertetésében, mértéktartóan elemezve az író érzelmi viszonyát az ábrázolt külső és belső valósághoz. A Noszty-regény helyét a Mikszáth-kritika fejlődésében érdekesen jelöli meg Kovács Kálmán: „A keletkezés éveinek politikai eseményei komorítják el a Noszty Jiú társadalomrajzát, nincs szó tehát Mikszáth társadalomszemléletének gyökeres változásáról, illúziói azonban már nem gátolják, hogy legsúlyosabb írói ítéletévé formálja a regény társadalmi körképét."'

2

'

5 Kovács Kálmán arra hívja fel a figyelmet, hogy a konkrét politikai események komorítják el a mikszáthi ábrázolást, annak egész légkörét. Ezen túlmenően azonban az író egymást követő regényeiben fokozatosan keményedő kritikával távolodik a középnemesi politikától. A meglevő illúziók is kísérik ezt a fejlődést, érdekes ellentmondást teremtve világnézeti fejlődésében. Ezek az ellentmondó, illuzórikus megjegyzések azonban nem a regényekben, hanem a kisebb írásokban jelentkeznek, mintha a pillanatnyi hangulatok szülte írásokban a múlt emlékei, a belefelajtkezés elfátyoloznák a már korábbi felismeréseket. Az Emlékezések sokat idézett sorai Szinnyei Merse Pálról, illetve más kisebb írásainak egy-egy megjegyzése azt mutatják, hogy az írói valóságlátái igazságáért vívott állandó belső küzdelem a nagyobb távlatú epikus alkotásokban tisztul le világos és határozott állásfoglalássá. A dzsentri küzdelme ez a regény, s a dzsentri bukása is. Szinte a nagy összeesküvés minden résztvevőjére áll a sajátos humorú jellemzés. „Vegyelemeire bontva van benne egy kevés a felvidéki gavallérból, szeret sakat mutatni, ha nem kerül nagyon sokba, egy kevés az oligarchiából, jól esik egy kis erőszakot gyakorolni másokon, ha nem jár nagy veszedelemmel és végre némi kapzsi üzleti vér is beleszorult, mely arra ösztökéli, hogy minden egyes tényből kihúzza a maga kis polgári hasznát."

27 20