Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)
Kiss Aurél: A dzsentriábrázolás stílusproblémája Mikszáth műveiben
A dzsentri jellemzése, „vegyelemzése" sűríti mindazokat a vonásokat, amelyeket a regény részletesebben elemez, s amelyek túl a társadalmi tendenciák direkt érvényesítésén, művészi formában jelennek meg. A közvetlen társadalmi mondanivaló Mikszáthnál szokatlan módon csak kevéssé olvad el a stílus finom ragyogásában, az írói eszközök, az anekdotikus melegségű humor fényében inkább az alakok által képviselt, s bennük kifejtett eszmék és eszmények tolmácsolják közvetlen módon az író világnézetének változásait. A regény a züllés végső stádiumával, az elszegényedett, de fényéhez és hatalmához görcsösen ragaszkodó történelmi középosztály végső erőfeszítéseivel foglalkozik. A hanyatlás végső állomásairól írt, s ebben a korábban emlíletl szubjektív okok mellett nyilvánvalóan hatott az is, hogy az 1905—1906-os „nemesi földrengés", a darabontkormány és a nemesi vármegye látványos harca ismét a dzsentrire irányította a fő figyelmet. Ismét felvetődött a vármegye léiének kérdése és ismét erős támadásokkal illették a feudalizmus konzervatív bástyáját. Kettős tehát a probléma e vonatkozásban: a dzsentri demoralizálódása, anyagi, politikai és emberi züllése egybeesik a vármegyei rendszer utolsó nagy válságával. A két probléma egysége legszembetűnőbben talán Kopereczky beiktatásakor és Noszty Feri szoigabíróvá választásakor jelentkezik a regényben. Mindkét jelenet bővelkedik komikus és felháborító részletekben. A főispáni önkény, a megyei nemesek korlátoltsága, a nemesi politika demagóg jellege, a nepotizmus és a protekció együttesen váltja ki Mikszáth szatíráját és felháborodását. Kopereczky bevonulása a városba, beszédének különös esete már nemcsak kuriózum, anekdota, hanem éles szátua. A vezetők és a megyei nemesek gondolkodását gúnyolja ki Mikszáth az ominózus megyei közgyűlésről írottakkal: „Kopereczky még most sem jött zavarba, sem el nem vörösödött, mint a hazugságon értek szoktak, ellenkezőleg hátravetette fejét kevélyen, kócsagtollas kalpagját magasra emelte, hogy szólni akar... — Hát igaz — kezdi a főispán szakadozottan, lassan — tegnap tótul tárgyaltam az urakkal és azonfelül sokszor, és sokakkal beszéltem tótul, valamint még sokszor fogok, mert szeretek is tótul beszélni, de uraim (s itt egyszerre kigyúlt az arca, szinte megszépült, míg hangjában megcsendült az érc. miből közönségesen azt az aprópénzt verik, mellyel a hallgatók megvesztegettélnek), mikor én ezt a ruhát magamra veszem, ismétlem uraim, ez a ruhát, (és meggyszín bársony mentéje rubintköves csatijára helyezte mutatós ujját), akkor én a három Istenből a negyedikben hiszek, a magyarok Istenében, a földtekéből csak egy kis darabnyit látok, a magyar Hazát és minden nyelvet elfelejtek, csak egyet tudok, a magyar nyelvet!" 28 A siker nem is maradt el, Noszty Feri szolgabíró lett, a magyarosító iskolatörvény is életbe lépett. A demagógia, a cinizmus különösen éles formája jelentkezik akkor, amikor a nyilvánosság előtti köteles feszes pózt és frázist levetve, őszintén beszélhetnek maguk közt a „haza oszlopai". „. . Leteszetí az esküt. Ami rendesen hamis eskü, mert azt egy szolgabíró sem tartja be." 2S Hasonló „elszólások" bőven akadnak még a regényben. Mikszáth mint néző és mint láthatatlan intimus egyaránt leleplezi hőseit.
