Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Bisztray Gyula: Mikszáth néprajza

szőr szerepelteti őket. Meg is magyarázza : kicsoda-micsoda a gügyü? „Az, aki a házasságokat összeboronálja." Többnyire valami boszorkányszerű vénasszony.

u Végül még egy mozzanat: Ámbár a Mikszáthtól is idézett szállóige szerint „a házasságok az égben köttetnek"

J:i — valójában rendszerint a földi dolgoknak (hozománynak, kelengyének) is fontos szerepük van benne. Mert lám, azzal a bizonyos Cukri báránnyal együtt (A néhai bárány с elbeszélésében)

14 eltűnt Sós Pál kezén a Baló Ágnes tulipános ládája is (amelyen a bárány megkapaszkodott), s a ládában a szép menyasszony kelengyéje: ,,három perkáiszoknya, négy szélből az egyik, hat olajos kendő, nyakbavaló kendő, ezüstcsatos mellény, tíz patyolat ingváll s azonfelül a mente, meg egy rámás csizma, újdonatúj, még a patkó se volt ráverve. Szegény Baló Ágnes, benne volt abban a ládában mindene! . . . Hogy az ár elmosta a csőszházat, elmosta a házasságot is. Gúnya nélkül nem léphet az oltárhoz szégyenszemre. Már mindene megvolt, pedig be keservesen, mint cseléd, szerezte, minden ruhadarabot egyenkint. Szüretre lett volna meg a dolog, legalább úgy mondta az utolsó szombaton maga a vőlegény, — de most már vagy lesz valamikor, vagy sem . .."(!) Táncleírások Elbeszéléseiben Mikszáth itt is, ott is gyönyörködtet táncleírásokkal. Főleg lakodalmi jeleneteiben villant elénk egy-egy táncos képet, de más elbeszélésekben is megörökíti szép asszonyok, szép leányok táncait. Egyik legplasztikusabb táncleírását egy szegedi látogatásának köszönhetjük, abból az időből, amikor Munkácsy Mihályt kísérte le oda. Milyen is volt s hogyan táncolt a legszebb Szeged környéki tanyasi lány? „Olyan volt, akárcsak a kinyílt rózsa. Ügy is hívták valahogy: Búzás vagy Téglás Rózsának- Hogy tudott az rezegni, riszalódni, szent isten! Minden izma mozgott annak s csiklandozta a férfiszemet. Magas, egyenes volt, mint egy liliom, s mégis kerek, formás minden testrésze, mintha piktor pingálta volna. Aztán hogy tudott táncolni! Hajlott a dereka, mint a kígyóé, még talán sziszegett is, pihegett a kebele, hogy szinte reszketett rajta az a feltűzött piros szegfű, a két alma között.. . Aztán eleresztve táncosát, hamiskásan illegette magát a csípőin táncosa előtt, meg nekiszilajodott, forgott, mint egy karika, s olyankor a sustorgó selyemrokolyája olyan szelet csapott, hogy akit az megérintett, megbódult, megittasodott tőle; az aranyos papucsait pedig fölhajigálta a levegőbe, amik azért valami szemfényvesztéssel estükben megint rácsúsztak a picike lábára •. ."

J Nevezetes táncleírása Mikszáthnak az is, amelyet Prakovszkyról szóló elbeszélésében olvashatunk. A regény egyik fejezetében mint valami középkori danse macabre tűnik fel a közeli kastély egykori lakóinak kísérteties tánca. „Egy pirospozsgás, harmincéves korú menyecske, régimódi vuklikkal, szép aranycsipkés pillangós főkötőben, mennyszínű rokolyában, kiállott a vendégek elé, csípőjére vágta az egyik kezét, a másikkal a csipkés keszkenőjét emelgette a levegőbe, rezegtetvén a füle mellett, úgy járta a csárdást animóval, riszálósan, mint a parancsolat. Némelykor toppantott is a pici lábaival. — Tyuhaj, sose halunk meg!"

2 (De hát ez „urak' tánca volt, s az egész látomány csak három szegény vándormuzsikus fantazmagóriája.) 42