Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Kiss Aurél: A dzsentriábrázolás stílusproblémája Mikszáth műveiben

kerezett. Ezzel a világgal szemben ellenségessé vált a valóság, az emberek itt már nem tudtak szembeszállni a tényekkel. Igazi életüket rossz álomnak tekintették csupán, hazugságokba kénytelenek menekülni előle — hirdette a kisregény művészi igazsága."

20 Király a maga dzsentriről alkotott véleményét is beolvasztoxta a regénybe, innen a valóságot már erősebb társadalmi, politikai tendenciák érzékelése. Objektíve igazak Király állításai, azonban Mikszáth nyilván nem közelítette meg ennyire a probléma lényegét, ellentmondásos egyéni helyzete, a társadalmi tudat, általános ítélete, de írói fejlődése adott stádiuma folytán sem. „Mert mi sárosiak, nem érünk rá a szegénységünkre gondolni, ahelyett örökké abból tartunk főpróbákat, hogyan csinálnánk, ha gazdagok lennénk. És ha sikerül az előadás, örülünk neki, tapsolunk magunknak, s ha látjuk, hogy valóságnak tartja az idegen, tudjuk abból, hogy hiba nélkül játszottunk,"1 Mikszáth a dzsentri társadalmi — emberi programjának kritikáját fogalmazza meg a regényben, szubjektív szándéka szerint a dzsentri illúziók, az önáltató hazugságok bonyolult rendszerének kritikáját írja meg. A Király István által kidolgozott koncepció túlzásait bizonyítja az író Két választás Magyarországon című műve, amely a humor és szatíra közötti különbségek szemléletes érzékeltetésére is alkalmas. На Mikszáth a magánélet önáltató, álmokba menekülő, tragikomikus dzsentri figuráit némi fájdalmas rezignációval színezett humor fényében mutatja be előbbi regényében, akkor a Két választás Magyarországon c. regényében a „kemény" szatíra a domináló. Nemcsak a két regény megírása között eltelt idő, a dzsentri mind erőteljesebb megkopása, az írói világnézet érése magyarázza a szembetűnő különbségeket, hanem az ábrázolt valóságszeletek, a szereplők cselekvési színteréből adódó különbségek is. Mikszáth már kívülről látja a dzsentrit, a hozzá fűződő szálaK csak arra elégségesek, hogy némi fényt és meleget vigyenek az ábrázolás, a kialakított kép egészébe. S ez a meleg fény éppen annyira Mikszáth egyéniségéből, mint a dzsentri külső csillogásából adódik. Két fantasztikus, alapjában véve mégis jellegzetes választás történetét meséli el Mikszáth. Meséli, élvezi a történet bonyolítását, azonban a választási csalások, a korrupció leleplezésével, s általában az egész politikai életre jaliemző svindlerség, nepotizmus kesernyés, szatirikus bemutatásával az átfogó, mély társadalombírálat, a realista valóságábrázolás felé tör utat. Mikszáth valóságlátása a finoman megrajzolt, jól megfigyelt részletek, s a jól meglátott vor alak együttesében a realizmus erősödését mutatja. Mikszáth realizmusa már a csúcspont felé tör, egyre inkább fogynak a dzsentrihez fűződő szálak, s a közélet színpadán bemutatott figurák már nem kedélyes svindlerek, szellemes, vonzó és mosolyogni való kis csalók, hanem politikai szélhámosok, akik a politikai jelszavakból, a választásból, de a nemzeti múlt hagyományaiból is frázisokat csinálnak, gúnyt úznek. Katánghy Menyhért már nem a szimpatikus dzsentri figurák korába tartozik. Életét ezer kisebb és nagyobb csalással fényesíti, tartja az „ypsilon" ragyogását. Alakja már fogalom, a talajt vesztett, szélhámosságokkal magát állandóan felszínen tartó, ravasz és erőszakos dzsentri típusa, akiről a hajdani szeretetreméltó, kedves vonások is teljesen eltűntek. A központi „hős" ilyen társadalmi típussá való nagyítását maga az író sugallja a Ne hagyd magad, ypsilon című fejezetben elmondottakkal. 17 4°