Horváth István: Forrongó XX. század Nógrádban. (Múzeumi Értekező11. - Salgótarján, 1999)

E foglakoztatási csoport eszmei differenciáltságát jelezte, hogy 1939-ben az öblösüveggyáriakat, 1940-ben a pálfalvi kerületben dolgozó bányászokat a szociális demagógiát magas szinten alkalmazó jobboldali politikai erő ki tudta használni. Saját pártcéljaiktól, önös érdeküktől vezettetve a munkások jogos munkabér miatti sérelmeinek felvállalását hangoztatva, tudtak megtévesztéssel embereket mozgósító sikert elérni. A negyvenes évek elejének tragikumát már más, az európai hatások okozták. A háború és következményei egyre mélyebb nyomot hagytak a városban is. Az 1942. június 21-én a doni frontra induló 53/3-as zászlóalj katonáiból csak a töredék érkezett vissza jó egy év múlva. A közel 900 fős személyi veszteség, hősi halott maradt az orosz harcmezőn. Az emberi lélek eltorzulásának kell minősítenünk azt, ami 1944. május 3-a és június 12 között történt. Ekkor Salgótarján polgárságát jelentős számban képező zsidólakosság elleni, faji alapon történt atrocitások hosszú sorozata vette kezdetét. A salgótarjáni zsidóság Auswitz, Ravensbrück munka és haláltáboraiba került. Közülük több mint ezren kisgyermektől, az idősig - soha nem kerülhettek vissza élve a városba. A megváltozott politikai viszonyok nem zárták le a város lakosságát ért tragédiák sorát. Az 1956-os forradalom elbukását követő időszakból a város történelmének gyásznapját jelentik az 1956. december 8-án történtek, amelynek eseményei lényegében napjainkban váltak ismertté. A megrettent hatalom, szovjet segítséggel a megyei tanács, a rendőrfőkapitányság előtt összegyűlt tömegbe lőtt. A százharmincegy sebesültből negyvenhat halott neve őrződött meg Salgótarján történetének hősöket nyilvántartó lapjain. Salgótarján lakossága a XIX. század közepén a kor nívóján élő erőteljesen feudalizált, a népesség számát nézve nógrádi viszonylatban a gyenge közepes szintet mutatta. Az 1850-es népszámlálás szerint 808 lélek élt a faluban. A foglalkozásra nézve nem volt teljesen homogén: a föld megművelésére, az erdő hasznának betakarítására, az állattartásra - elsősorban a makkoltatásra épülő sertéstartásra - fordította figyelmét és erejét. A hagyományok szerint élő palócok életét a gazdasági élet terén bekövetkezett fejlődés minőségileg átszervezte: a nagy számban ideérkező újonnan munkát vállalók tömegei szétfeszítették a korábbi közösségi kereteket, amely hosszú időre megbénította a régi falu közigazgatási, közbiztonsági életének rendjét: működésképtelenné tette, ezáltal az új követelmények kialakításának pályájára kényszerítette azokat. Az első nagy változás az 1850-1869 közötti időszakban történt. Az addig népességében csendesen fejlődő falu - 1826-ban 717 lelket írtak össze - lakóinak száma 84