Horváth István: Forrongó XX. század Nógrádban. (Múzeumi Értekező11. - Salgótarján, 1999)

aktívan tevékenykedő katonatisztek, középosztálybeli politikusok /Tombor Jenő és mások/ úgy vélekedtek: miután a nyugati hatalmak vezetői körei nem magyarbarát álláspontot képviseltek, az egyedüli külső erő, akire lehetett támaszkodni, az az új Oroszország volt. Ez jelentette számukra a tanács kormány legitimitását. (Ormos Mária, 1998) A két világháború között az önmagát ellenforradalminak minősítő rendszer teljességgel elítélte az akkor történteket, nem ismerte fel a tettek nemzeti eredőjét. Ez annál ellentmondásosabb helyzetet teremtett, mivel ismert volt, hogy a későbbi nemzeti hadsereg nem egy tábornoka, a kurzus politikusa 1919-ben aktív szerepet játszott a magyar Vöröshadseregben is. Szakály Sándor kutatásaiból ismerjük (Palócföld, 1989.1.sz.) hogy például Stojakovics később Sztójai - Döme, Erb - később vitéz Hennyey Gusztáv, Fleischbacker - később vitéz Andorka - Rudolf, Knausz - később Szombathelyi - Ferenc érdemdús katonatiszti tevékenységet folytatott a jelzett időszakban. A második világháborút követő években - különösképp 1949 után - a vezérkép eredetéhez a tanácsköztársaság időszakát is megkísérelték felhasználni. Rákosi 1919-es tevékenységét - benne a nem valós salgótarjáni hadiszereplését - a magyar írók legjava is /Németh László kivételével/ igaztalanul dicsőítette. Talán ez az egyik legnagyobb kívülről a városra rárakott történelmi teher. Még 1956 után is évekig élt az őszi és a tavaszi forradalmi események méltatlan megítélése, szétválasztása. Az 1960-as évtized végétől pedig különösen hangsúlyosan megváltozott a korszak minősítésének gyakorlata. A történeti kutatások hangvétele elemzőbb, kritikusabb, ezáltal eltávolodva a politikától - reálisabb lett. (Gondoljunk csak Hajdú Tibor, Borsányi György új eredményeket felmutató publikációira, vagy éppen a megjelent megyei monográfiára.) A politika a saját útját járva, az ifjúság felé fordulva a tavaszi forradalmi napok összekapcsolására, a folyamatra helyezte a hangsúlyt. 1990 után az 1919-ben történtek kategorikus elutasítása a politika szintjén következett be, másrészt pedig rétegünneppé alakulva, az idősek egy részének megemlékező eseményévé vált. Mindkét magatartás méltatlansága könnyen igazolható. 1919 helyét és lényegét a történetkutatásnak és írásnak kell újra fogalmazni, de e munkát a közállapotok jó eséllyel.befolyásolhatják. 1919. március 21-е után, lényegében a februártól megvalósuló szociáldemokrata irányvonal (Saly Endre kormánybiztos kinevezésével) érvényesült, és ez csupán 70