Horváth István: Forrongó XX. század Nógrádban. (Múzeumi Értekező11. - Salgótarján, 1999)
utóbbiakban megjelenő motívumok voltak az itt megjelent vállalkozók tudatában az erőteljesebben jelen. Ez mélyen hatott az itt élők mindennapjaira. A XX. század elején még sokan úgy vélték, "hogy a tarjáni bányák rövidesen kimerülnek, és Salgótarján visszasüllyed eredeti jellegtelenségbe, melyből a bányászat emelte ki." A leírtak részbeni igazságát, annak veszélyét elismerve úgy vélem, hogy akik így gondolkodtak nem vették figyelembe az ipari, a közlekedési fejlődés elemeit, később a városi karaktert alakító oktatási, kulturális és más, intézményekben indukált, a településen megjelent és megerősödött hatások érvényesülését, a népesség számának és foglalkozási struktúrájának gazdagságát, amelyek képesek arra, hogy a korábbi városteremtő funkciókat átvéve biztosítsák - biztosították Salgótarján további városi létét. (1) Salgótarján újkori története azt igazolja, hogy a nyersanyagbázisra épülő és megszilárduló tipikus városi szerkezet nem örökérvényű. E hatásra létrejött minőség lehetőséget teremtett arra, hogy a megváltozott gazdasági feltételek felismerésével, tudatos munkával, az akkumulálódott szellemi erőre építve kialakítható a jövőre nézve is pezsgő, valóságos városi élet. Város és lakói Salgótarján népessége - társadalma - különleges eszközök és technikák alkalmazásával alakult ki. A folyamatban meghatározó volt a toborzás módszerének jelenléte. E módszer erőteljességét mutatta, hogy általa a város társadalma a kis számban megmaradt tősgyökeres helyi lakosokra, a kialakult vonzáskörzetből bejárókra, később betelepülőkre (mostanra újra a városkörnyéki falvakba kitelepülőkre) és a nagy számban ideérkező, sokszor más nyelvet beszélő rétegre tagolódott. A toborzás fogalma az irodalomban a katonaság ; valamint a bánvászkodás kapcsán jelent meg. Tekintettel arra a tényre, hogy a város esetében ez utóbbi irány meghatározó volt, a gyakorlat mikéntjének áttekintése indokolt. Toborzó gyakorlat elsősorban és hangsúlyosan a múlt század végén (az 1890-es években), e század elején vált kiterjedtté, amely révén a lakosság szám erőteljesen felduzzadt. A toborzók elsősorban a várostól távoli falvakban élő postamesterek, tanítók, tisztviselők , papok, vendéglősök , korábban a vállalatnál dolgozók^ közül kerültek ki, akik 80
