Horváth István: Forrongó XX. század Nógrádban. (Múzeumi Értekező11. - Salgótarján, 1999)

A századelő magyar forradalmának irányítói 1918. november 1-én Budapest népe örömmel vette tudomásul: Magyarországo» forradalmi változás vette kezdetét, hiszen a király, IV. Károly, teljesítette a közakaratot és Károlyi Mihály grófot nevezte ki az ország miniszterelnökévé. A régi rezsim romokban hevert. Az újjongást azonban sok kín és keserv követte. Az akkor történtek egy sor, a magyar valóságból fakadó, megoldatlan kérdést vetettek fel, amelyek közül a hogyan tovább és kivel alapvető volt. Ha erre, valamint fentebbi kérdésre megközelítő, és vázlatos választ akarunk adni - már pedig ez a szándékunk - akkor néhány konkrét tényt figyelembe kell vennünk. Elsősorban a katonai helyzet az, ami nem kerülhető meg. Tudnunk kell, hogy a központi hatalmak katonai ereje lényegében nem szenvedett vereséget a fő keleti fronton. A katonai összeomlás politikai - nemzetközi okok jelenléte miatt következett be, amelyben perdöntő szerepet játszott az amerikai csapatok harctéri jelenléte, éppenúgy mint az Oroszországban történt események. Mindezekből számunkra az következik, hogy a frontokról hazaáramló katonaság a pillanatnyi helyzet alakulásában fontos szerepet játszott: nagyrészük hazaérkezés után megtartotta fegyverét; munkába állásuk egyáltalán nem látszódott. Elegük volt az öldöklésből, lényegében békére vágytak. Mindezeket a szándékokat dúsította, hogy a katonák többsége a magyar falvak népéből került ki, akik között a saját tulajdonú földre épülő egzisztencia megteremtése - lásd az akkori orosz példát - nagy népszerűségnek örvendett. Röviden szólva is elmondható: nem tekinthető véletlennek, csak ösztönösnek, hogy a hazaözönlő katonaság a változást, jelen esetben a forradalmi megoldást támogatta Magyarországon. A városi ipari munkások elégedetlensége is nőttön-nőtt. A munkanélküliség növekedése, a csökkenő bérek, a pénz romlása, az áru - és elsősorban az élelmiszerhiány az elégedetlenségüket növelte. Az okok együttesen a politikai tipusú szervezkedések, sztrájkok megjelenésében is testet öltöttek. (1918. nyarán a Ganz-MÁVAG-ból kiinduló országos^sztrájk példa erre). A forradalom időszakában a korábbiakban az országot irányító erő lebénult

, a közvetlen politikai életben is változás következett be. A helyzetet meghatározó politikai erők új eredőjét a demokratikusan gondolkodó személyiségek csoportja képezte. E kör - a magyar politikai hagyományok szerint - több rétegű volt. A 65