Horváth István: Eszmék, eszmények, magatartások; 150 év politikusai Nógrádban. (Múzeumi Értekező 10. -Salgótarján, 1995)

Ócsai Balogh Péter (1748–1818)

budai illetve a pesti páholy tagjai voltak. Nem kedvezett Balogh Péter helyze­tének Hajnóczy József 1795. május 19-én, a kivégzése előtt, húgához írt búcsúlevele sem. Ebben olvaható azoknak a névsora akiktől búcsút vett. "A listára Hajnóczy nagyjából betűrendben azoknak a nevét jegyezte fel, akikkel közelebbi viszonyban volt, akiktől így kívánt búcsút venni. Egyes, nyilvánva­lóan gyanús egyének nevét Németh János jogügyi igazgató vörös ceruzával aláhúzta. Ezek közül az ismertebbek: Batsányi János, Balogh Péter, gróf Széchenyi Ferenc, Batthyány Alajos, Kazinczy Ferenc" voltak. Mindezek után született meg az udvar álláspontja, amelyet a jogügyi igaz­gató fogalmazott meg 1795. június 30-án. E szerint Balogh "óvatos és igen veszélyes ember". A továbbiakban részletesen ismertette Balogh múltbeli "káros tevékenységét", és azt bizonygatta, "hogy az udvarhoz állása csak látszólagos, valójában most is éppen olyan ellensége a dinasztiának mint akkor". Ennek igazolására Martinovicsot idézte, aki azok közé tartozónak tartotta, akik még mindig forradalmi terveket szőnek. Végkövetkeztetése szerint: "Dehát nincs mit csudálkozni - írta Németh - hiszen Balogh lutherá­nus". /47 Azon sem csodálkozhatunk, hogy a szabadkőműves ellenzéknek nem volt jó véleménye Martinovicsról, akit gonosz embernek tartottak. Állításuk sze­rint mozgalma nem nemzeti mozgalom volt. "A reformátorok társasága csak kopromitálja és veszélyezteti azokat a célokat, amelyekért ők síkra szálltak." /48 A magyar jakobinus per végkifejletének ismeretében, a jogügyi igazgató memorandumát követően a magyar politikai életben nagyarányú tisztogatást rendelt el az udvar. A tisztogatás előkészítésében a magyar számazású és ügybuzgó besúgók jártak az élen. 1795. július 12-én Sándor Lipót tragikus körülmények között váratlanul meghalt. A temetését követően Ferenc király a magyar kormányzat vezető méltóságainak leváltását határozta el. Július 20-án felmentette gróf Zichy Károly országbírót, Ürményi József személynököt, gróf Haller József tarto­mánybiztossági főigazgatót, Majthényi László helytartótanácsost. Támadás indult a magyar szellemi élet vezetői ellen is. Leváltották a pesti egyetem öt tanárát, Török Lajos grófot, a kassai tanulmányi kerület igazgatóját. Spissich Jánost leváltották, és ellene vizsgálat indult, ugyanúgy a zempléni vezetés ellen is. /49 A főbesúgók - Németh János jogügyi igazgató, Izdenczy József államtanácsos, Mednyánszky János helytartótanácsos - Sándor Lipót halála után is a színen maradtak. 53

Next

/
Thumbnails
Contents