Horváth István: Eszmék, eszmények, magatartások; 150 év politikusai Nógrádban. (Múzeumi Értekező 10. -Salgótarján, 1995)

Ócsai Balogh Péter (1748–1818)

Németh szerint az 1790-1791-i országgyűlés tagjai valamennyien jakobinusok voltak. Úgy vélte, hogy az összes főispán mellé ellenőrt kell állítani, a szabadkőművesek után nyomozni kell. Az ifjúság megosztásában vállalt szerepükért el kell távolítani a "Klubista" tanárokat. /50 Mednyánszky Pállfy kancellárt is jakobinusok iránti vonzódással vádolta: "Amikor Balogh Péter szeptemvir, és Darvas és Vay helytartótanácsosok udvari tanácsnokká neveztettek ki, ezt bizonyítékául hozta Pállfy kancellár jakobinus érzelmeinek". /51 Balogh Péter, mint torontáli főispán részt vett a további országgyűléseken. Hivatalánál fogva leginkább a felsőtábla ülésein jelent meg. József főherceg már az 1796-os országgyűlés előtt kikérte véleményét, a nádorválasztás lebonyolításával kapcsolatban, mondván Balogh "szeptemvir már az 1790.-Í ülésén a tiszai kerületek legbefolyásosabb vezetője volt." A legnagyobb vita ekkor a felsőtábla elnöklése körül bontakozott ki: A rendek többségének az volt a véleménye, hogy "a főherceg, mint helytartó nem elnökölhet a felsőtáblán". Azt kívánták továbbá, hogy a nádor megválasztása ne udvari kandidálással, hanem kikiáltással történjék. Balogh Péter e kérdésben a rendek véleményét támogatta, és kifejezte a főhercegnek, amikor november 9-én felkereste. Rámutatott "az esetleges kellemetlenségekre, ha ezt a kívánságukat nem teljesítenék". Almásy Ignáccal együtt aki a dunai megyék küldötte volt - "biztosította a főherceget, hogy a megelőző, pusztán formális üléseken nem fognak kifogást emelni elnöklése ellen." A megoldást - József főherceg kérésére - a király is elfogadta, így elcsitult az induló ellentét. Balogh és Almásy volt az, aki meggyőzte a heveskedő hazafiakat - elsősorban Illésházy István trencséni főispánt - "hogy minden éles állásfoglalás csak akadályozza a kitűzött célok elérését". /55 A kancelláriától hazatért Balogh életét, munkásságát három tényező határozta meg az elkövetkezendőkben. Családja és saját sorsát a megmaradt udvari kapcsolatainak segítségével igyekezett anyagi biztonságát felépíteni, másrészt az, hogy visszahúzódó politizálásában elkerülje a teljes marginalizálódást. Az előbbiekben a már ismertetett módon megszerezte a zólyomi főispánságot 1802-ben. Ezután 1805-ben hatékonyan közreműködött József nádornál abban, hogy vejét Géczi Istvánt továbbléptesse a közigazgatási pályán. A megcélzott államtanácsosi, pontosabban helytartótanácsi elsőtitkári állást sikerült is elnyernie. /56 54