Horváth István: Eszmék, eszmények, magatartások; 150 év politikusai Nógrádban. (Múzeumi Értekező 10. -Salgótarján, 1995)

A modernizáció vetülete a társadalomban, a politikai gondolkodásban a XVIII. század végétől a XX. század első harmadáig Nógrádban

A politikai gondolkodásban közel harminc évig tartó bizonytalanság, forrongás volt tapasztalható Nógrádban. A mindennapok politikai gyakorlata erős kormánypártisággal kapcsolódott össze. A főispánok, az alispánok /Scitovszky János, Török Zoltán, Prónay Mihály/ tevékenységében elsőként, a korábbi tapasztalatok továbbéléséből fakadó, a "minden felforgatás" ellen tiltakozó konzervatívizmus honosodott meg. A régi időkből átszármaztatott hazafias érzelmek a nemzeti jelleget erősítették. Mindezek a vallásosságnak a nemzet, a fiatalok nevelésében betöltött totális, megelőző és kizáró szerepében jelentkeztek. A konzervatív, a nemzeti, a keresztény, eszmerendszer összekapcsolódása 1890 után - méginkább Tisza István munkapártjának megalakulását követően - vált tartóssá a vármegye politikai vezetésében. Ennek első, tudatos, és legjelentősebb képviselője volt Sztranyavszky Sándor /1882-1942/. Jelentőségét politikai pályája, súlya tette méltatandóvá. Törekvéseiben a XX. század politikai gondolkozását érhetjük tetten. Azt a magatartást figyelhetjük meg életútjának különböző fordulatait vizsgálva, amelyben az őszinteség helyett a. politikai taktika vált dominánssá. A tolerancia, a vallási türelem a "felekezetek közötti béke és különös tiszteleten és szereteten alapuló" megvalósításának szándéka egész életútját végig kísérő politikai jelszóvá vált. A konkrét egyházi feladatok elvégzése során megismert magatartása alapján kimondható, hogy ez valójában egész életében csak jelszó maradt. Salgótarjáni képviselősége idején az elvből már nagyon kevés őrződött meg, illetve a tolerancia elve már korlátok között érvényesült. A más világnézet elutasítása vált mindennapjainak velejárójává. Úgy vélte, hogy a nemzeti nézet minden más elvet megelőzően kell, hogy érvényesüljön. Aki e nézettel nem azonosul, arra a kiközösítés vár. Egységet óhajtott, de azt gondolta, hogy "a magyar társadalom különböző rétegeinek egységgé kovácsolása, a magyar munkásság nemzeti alapra helyezése" útján valósulhat meg kizárólag. Az 1922-es főispáni beiktatása során elmondott beszédében, egy eddig nem megfogalmazott eszme is nyilvánosságot kapott: a nógrádiság. A főispáni programbeszédében többször is előforduló megfogalmazott fordulat szerint: "Ehhez a vármegyéhez köt gyermek és ifjúkorom minden szép emléke." Nagy bizalommal fordult a "nógrádi gazdákhoz". Pongrácz György, az akkori főjegyző is arra hívta fel a figyelmét, hogy: "Nógrádot boldoggá csak azt tudta tenni, akit a vármegye népe nemcsak főispáni székébe, de lelkébe is beiktatott". 23