Horváth István: Eszmék, eszmények, magatartások; 150 év politikusai Nógrádban. (Múzeumi Értekező 10. -Salgótarján, 1995)

A modernizáció vetülete a társadalomban, a politikai gondolkodásban a XVIII. század végétől a XX. század első harmadáig Nógrádban

dális birtok műveléséből származó többletterméket, az annak értékesítéséből származó hasznot tehetjük első helyre. A család fogyasztásához már nem szükséges haszonrész felhasználásában a korszerűbb szemléletű birtokosok, arisztokraták voltak a kezdeményezők. A Salgótarjáni Vas Finomító Társaságba /1868/ gróf Andrássy Manó, a Jankovichok Medves fennsíkon lévő szénvagyonát is bevitte. 1868-ban a Salgótarjáni Kőszénbánya első elnöke gróf Forgách Antal volt. 1857-től számos közép és nagybirtokos nemes tett kísérletet a bányavállalkozásból származó haszon bekebelezésére: Nagybátony és Maconka környékén az Almássy család, Mátranovákon Okolicsányi Anna, gróf Mikó Imre Baglyasalja területén, a Berényi grófok a karancsberényi területen. /35 A nemesi vállalkozók tőketartaléka, a birtokaik hozama azonban kevésnek bizonyult. 1870-1873 között, a tőkés vállalkozások első, nagy, válság időszakát nem bírták ki, és a háttérbe, a vállalkozások perifériájára szorultak azok a bátrak, akik a korábbi évtizedekben a szénbányászkodástól reméltek sorsukban javulást. A továbbiakban többségük már nem saját tulajdonosi jogán vett részt a bányászkodásban, hanem különböző vállalkozóknak, örök áron adták el földbirtokaikat. A tőkés "gründolás" időszakában más formák is felbukkantak Nógrádban. Ismeretes, hogy Losonc a XVIII. század végétől egyre intenzívebb fejlődést mutatott, amelynek motorja nem kizárólagosan a feudális tulajdon volt. Kereskedelme révén gazdagodó, tőkét felhalmozó, Nógrád egyedüli városává lett. A kereskedelmi tőke révén vállalkozó losonci családok megkísérelték, hogy a bányászkodásban kamatoztassák pénzüket. /Karancsberény 1854, Csákányháza 1910, Ragyolc 1910/ A gyér érdeklődés azonban elapadt. A nógrádi szénkitermelés valóságos fellendülése az 1880-as években vette kezdetét. 1880-1910 közötti időszakot a szénmedencében, és annak központjában, Salgótarjánban a tőkés termelés virágkoraként tartjuk nyilván. A nagy beruházások jó része ekkor indult. Ha korlátozott körben is, de ebben az időben a kor európai szintjén valósult meg az elektronizáció. Ezért nem csodálkozhatunk, hogy nagy vonzerővel bírt ez a vidék. A század utolsó évtizedétől felerősödő, Amerikába irányuló kivándorlása helyett sokakat a nógrádi - salgótarjáni - szénmedence vonzott. A XX. század első évtizedéből sok példát találtunk arra, hogy az osztrák-magyar monarchia távoli vidékéről, vagy az államhatárokon kívülről is érkeztek szakemberek, képzett munkások. A vonzás rációját a viszonylag gyorsan megszerezhetőnek vélt haszon alakította, mozgatta. 18