Horváth István: Reformgondolkodás Magyarországon a XIX. Században. (Múzeumi Értekező 5. - Salgótarján, 1989)

Nagy Iván - Visszavonultan Horpácson - A múzeumalapító

ból egyformán."

124 Nemcsak az a már ismert nézete van emögött, hogy társadalmi haladás és művelődés elválaszthatatlanok. Úgy látja, hogy az általános műveltség a társadalmi lét elengedhetetlen föltétele, és pedig éppen abban a korban, amelynek mint mondta „jelszava a haladás főleg nemzetgazdászati szempontból, ehhez a sikernek első és fő feltétele az általános művelődés közegeinek gyarapítása," — A Nógrád vármegyei Múzeum alapításával maga is ehhez kívánt hozzájárulni.

125 Véleményéből kitűnik az is, hogy a művelődést nemcsak a legfontosabb társadalmi ügynek, hanem parancsoló személyes szükségletnek is tartja. A múzeumalapítási munkában ugyan a legnagyobb rész az övé volt, de nem egyedül dolgozott, úgy tudta, hogy hasonlóan „gondolkodik az ország valódi értelmiségének zöme is, mindazok tudniillik, akik e nemzet állami hivatása megértésének színvonalán állnak."

126 Nagy Iván a múzeummal kapcsolatos írásaiban többször is hangsúlyozta, hogy ebben a munkájában az értelmiségre számít: „Én nem szólok általában nemzetünkhöz, csak Nógrád vármegye Értelmiségéhez óhajtom intézni szavaimat."

12 7 Életének utolsó évtizedében már pontosan tudta, hogy az értelmiségnek meghatározó szerepe kell legyen a művelődés közegeinek javításában (múzeumalapítás), az általános műveltség terjesztésében (széleskörű művelődési program), s koncepciójából eredően ebből a szempontból kiemelt jelentősége van ennek a rétegnek a társadalmi életben, és személyes feladata is az állandó művelődés. Élete utolsó szakaszában pedig határozott értelmiségi tudattal rendelkezve megfogalmazta azt a költeményt, amelynek megfelelően egész életútján igyekezett tevékenykedni, személyes kötelességének tartva az állandó, folyamatos művelődést és példamutatást. A múzeumi gyűjtemény gyarapításához, a múzeumügy önzetlen pártolásához adott példát akkor, amikor saját "egy párezer darabból álló érem, ásvány és egyéb érdekes régiségi tárgyból álló" gyűjteményét felajánlotta.

128 Sőt az összes horpácsi ingatlanokat is a múzeumra hagyta. Nagyértékű könyvtárát pedig halála után férje akaratát ismerve 1904—1905 év folyamán Csató Mária átengedte a múzeum részére. Az átadást lebonyolító későbbi múzeumigazgató szerint átvettek: „286 db kéziratot, köztük 32 kódexet, 86 régi magyar nyomtatványt 1711-ig, idegen nyelven nyomtatott művet 1711-ig 349 darabot és újabb 8495 kötetet, összesen körülbelül 6500 művet."

129 Ennek a könyvtárnak jelenleg nem egészen 10 % -a található meg a múzeum gyűjteményében. 211