Horváth István: Reformgondolkodás Magyarországon a XIX. Században. (Múzeumi Értekező 5. - Salgótarján, 1989)

Nagy Iván - Kényszerpályákon - A Velencébe „bújdosó” nevelő

Enyedről menekült Mester Ede nevű (utóbb Bukarestbe költözött) segéd szobája volt a találkozási és társalgási hely, ott fújtuk szitkainkat, és olykor sach játékkal töltöttük az esti időt." Nem éppen az elméleti munkához kellő körülmények között és lelkiállapotban élt. Roppant erőfeszítésébe került, hogy történeti kutatásokat végezzen (ekkoriban régi várakról és magyar történeti nőalakok életéről gyűjtött adatokat), s tanulmányokat írjon. 49 Mégis munkája eredményeként már 1851 áprilisában megkezdte a „Magyar Hölgy csarnok" kiadását az önkényuralom korának első irodalmi lapjában, a Hölgyfutárban. írását a szerkesztő ajánlva mutatta be a közönségnek, ám fizetségül mindössze egy tiszteletpéldánnyal kedveskedhetett. Nagy Iván is több kortársához hasonlóan levertségén úgy lett úrrá, hogy dolgozni kezdett. A Hölgyfutárban, a Reményben, a Losonci Phöenixben sietősen közreadott írásaival szándéka az lehetett, hogy megmutassa él és dolgozik, és maga is cselekvő részese kíván lenni az irodalmi élet megindításának és ezért személyes kapcsolatokat is keresett. Erre az időszakra tehető jelentkezése az irodalmi életben, ekkor kötötte első jelentősebb irodalmi ismeretségeit azoknak az induló irodalmi lapoknak a szerkesztőségeiben, ahol írásaival jelentkezett. Ez az életszakasz hozta meg első irodalmi, tudományos vitáját is. 1851 novemberében a Remény című folyóirat szerkesztőségében személyesen is találkozott Jókai Mórral. A legközelebbi találkozásukkor Jókai elmondta, hogy Losonci Phoenix IL kötetében megjelent Báthorynak jelleme című cikke ellen Szilágyi Sándor az ő tudta nélkül becsempészett a Reménybe egy bírálatot. Nem tartozik a tárgyunkhoz e tudományos vita értékelése, csak azt a vonatkozást emeljük itt ki, amely Nagy Iván helyzetére utal. Nagy Iván kemény, kíméletlen hangú választ írt a bírálatra, de ennek sorsa az lett, hogy ,,.. .nem merte kiadni Jókai a Reményben, és Nagy Ignácz is csak kivonatokban adta ki a Hölgyfutárban." Ennek okát Nagy Iván egy keserű megjegyzésben összegezte: „Hja Szilágyi Sándor pesti író, és pedig vidéki firkász valék csakj"

50 Nagy Ivánnak vidéki elszigeteltségben a napi, anyagi gondok szorításában kellett dolgoznia. A megélhetését igyekezett biztosítani azzal, hogy 1851. november 28-án bírói államvizsgát tett többek között Wenczel Gusztáv egyetemi tanár előtt. Azonban hivatalt mégsem óhajtott, és mint gyanús személy nem is igen kaphatott. Jövője iránti bizonytalansága, a besorozástól való félelme arra ösztönözte, fontolja meg az akkor a Nógrád megyei Nagyorosziban élő gróf Berchtold család ajánlatát, és a gyermekek tanítójául kísérje őket Olaszországba, Velencébe. Hogy Nagy Iván elfogadta a felajánlott magántanári állást, abban nemcsak azt az 178