Horváth István: Reformgondolkodás Magyarországon a XIX. Században. (Múzeumi Értekező 5. - Salgótarján, 1989)
Nagy Iván - A megtalált hivatás - Költészete
A kötet dokumentatív értékéből és naplójellegéből következik, hogy Nagy Iván lírai önéletrajtának is felfogható, s mint ilyen műveltségének is megnyilatkozása, tüköré, kifejeződése. A versek számának évenkénti gyarapodásával összefüggő tematikai bővülést az életút eddig ismert szakaszaival, állomásaival öszszevetve is feltételezhető, hogy a kezdeti, iskolai hatások mellett nagyobb jelentősége volt közösségi-közéleti, társadalmi, politikai élményeinek, hisz 1847—48, de főként 1849-ben kiugróan megszaporodtak versei, és már önmagában ez a tény is költészetének közéleti jellegére utal. Célszerűnek tűnik a továbbiakban verseit ciklusonként áttekinteni, hisz a kötet időrendi tagolása és dokumentativ értéke lehetőséget ad így arra is, hogy nyomon kövessük milyen hatások ösztönözték versírásra, hogyan alakult, formálódott (irodalmi) műveltsége. A hatások közül elsődleges szerepe az iskolai oktatásnak volt. Az Érzelem—bimbók ciklus versei tanúsítják, hogy a költészettel gyermekkorában, az iskolai évek alatt ismerkedett meg. A már említett Iskola korszakbeli gyűjteményének, külön fejezete volt Magyar versek prosodiája címmel, amelybe verstani ismereteket jegyzett le, méghozzá versbe szedve. A költői szabadságról például így szólt a tanítás : „Nemzeti nyelvünktől kell mindig kérni tanácsot." 39 A magyar nyelvű szépirodalom igénye iskolai szinten is megfogalmazódott. Visszaemlékezéséből tudjuk, hogy ügyesen, és magánszorgalomból is sokat fordított, iskolai követelmény volt a görög-római klasszikusok ismerete, fordítások készítése. Tanulmányai alapján, az iskolai követelmények, az olvasmányélményei hatására és nem utolsósorban külső ösztönzésre születtek meg első versei. A legelső éppen Vácon, 1838. december 19-én. Ebben az évben szállása "kedvező volt annyiban szellemi oldaláról — írta —hogy mi veit hang uralkodott a háznál, esetenként mi veit társaság gyúlt . . . ott tartózkodó kisasszonyok magok is regény olvasó hölgyek..." Altalános társasági követelmény volt, a műveltséghez hozzátarzott, mintegy divat volt, hogy egy művelt fiatalember verset is írjon. Nagy Iván is bár érezte, hogy nem született poétának, „hogy mégis viselni is akartam az ifjú kornak nálunk közös hibája." 40 Arra a divathullámra utalhat ez a megjegyzése, amelyben a 40-es években a polgárosodó nemesség java, a polgári értelmiség, az ifjúság zöme kísérletezett verseléssel, hogy a művelődés korszerű parancsának mégha csak műkedvelői szinten is, de eleget tegyen.
