Vonsik Ilona: Etes politikai-munkásmozgalmi történetéhez 1895-1948. (Múzeumi Értekező 4. - Salgótarján, 1986)

ságot sújtja, de a közegészségügyet is veszélyezteti, éppen ezért szükségesnek tartja; a) a régi táppénzek visszaállítását, b) a balesetjáradékok elvonását és csökkentésének megszüntetését, c) az öregségi és rokkantsági korhatár leszállítását. A gyűlés utasítja a vezetőséget, hogy kívánságait juttassa el a kormányhoz és tegye meg a szükséges intézkedéseket azok teljesítésére. A gyűlés egyben figyelmezteti az egész ország bányamunkásait, hogy tiltakozásuknak csak akkor lesz hatása, ha a bányakapitalizmussal szemben összefognak és kiépítik a bányamunkások védővárát, a Bányamunkás Szövetséget." (110) 1935 nyarára kritikus helyzet alakult ki a bányánál a szénértékesítést illetően. A MÁV 20 százalékkal kevesebb szenet vett át, s emiatt nőtt a készlet. A társulat a munkáslétszám nagymérvű csökkentését határozta el, melyet májusban—júniusban akart megvalósítani. A műszakok számát heti 3—4-re csökkentették. A helyzetet jellemezte, hogy a túltermelés 8000 vagon szenet eredményezett, 1500 vagon szén elporladt és 2000 munkást elbocsátottak. 1935 őszén, az újonnan létesített Rau-aknában viszont nem találta vállalat elegendő munkást, mert nem csak a munkakörülmények voltak kedvezőtlenek, hanem a bérek is alacsonyak. Rau-akna minőségileg a legjobb szenet adta, de a bányászok bérét a minimumra szorították le. Pótműszakokat végeztettek egyes helyeken, pótlék fizetése nélkül. Az átlagos vájárbérek nem haladták meg a 4 Pengőt. A segédvájár ennek 80 százalékát, a csillés 60 százalékát kapta. Egy részvénytársasági megbízott jelentése részletesen szól a Rau-aknai állapotokról. „Felette kellemetlen és szomorú — írja — hogy a természetadta nehézségekhez még a munkásság nyugtalansága, mozgolódása is járul. Főleg a szakmányban dolgozó munkások nincsenek keresetükkel megelégedve, el vannak keseredve, és hol béremelési kérvényeket nyújtanak be a bányaigazgatósághoz, hol pedig a sztrájk lehetőségeit és esélyeit mérlegelik... Ha a munkásság kéréseit mérlegeljük és az átlagos vájárszakmánykeresetek fejlődését figyeljük, sajnos be kell vallanunk, hogy a bányamunkásság sérelmei tényleg fennállnak és kéréseik részben indokoltak... Rau-aknán az átlagos vájárkereset túlzott, indokolatlan leszorítása nem 1936-ban, hanem már 1933-ban kezdődött. Míg az 1932. évig Rau-akna átlagos vájár szakmánykeresete állandóan a Nógrád megyei bányáik átlaga felett mozgott, ez 1933-ban már lOfillérrel az átlag alá esett. E különbözet évről évre nagyobb és feltűnőbb lett és ez év április havában kulminált. Eltekintve attól, hogy igazságtalan a bányabeli viszonyok rosszabbodását a szakmányadásnál be nem tudni, helytelen és rövidlátó ez a bérpolitika, mert előbb—utóbb a teljesítmények leromlásához vezetnek. Szem előtt kell tartanunk, hogy minden munka elvégzéséhez nem csak szaktudás és idő, hanem bizonyos mun55