Vonsik Ilona: Etes politikai-munkásmozgalmi történetéhez 1895-1948. (Múzeumi Értekező 4. - Salgótarján, 1986)

nya, akik télen a bányában, nyáron a mezőgazdaságban dolgoztak. Létbizonytalanságuk miatt igyekeztek jó magaviseletet tanúsítani, hogy ősszel ismét felvételt nyerjenek. A telepi munkásokat, ha gyanúba keveredtek nemcsak elbocsátották, hanem a lakásból is kilakoltatták. Az elüldözött vezetők esete élénken élt előttük. 1932. március 12-én keltezett főszolgabírói levél érkezett Etes jegyzőjéhez az alábbi tárgyban: „A levente egyesület fő célja, hogy tagjait a lövészetre kioktassa. Ez nemcsak öncélja az egyesületnek, hanem hazánk érdeke is, hogy jó lövészek álljanak annak idején a hadseregünk rendelkezésére. Megfelelő lövöldék nélkül ezen célt elérni nem lehet. Előbb—utóbb úgy is fogják kötelezni a községet ilyen lövöldék építésére. Kívánatos lenne tehát, ha most az alkalmat, hogy úgy is minden községben munkanélküli segélyeket adnak, megragadva, a segélyben részesülőkkel mint közmunkát, lövöldéket építtetnének. Követendő példaként említem meg, hogy az egyik vármegyében már 30 lövöldét létesítettek munkanélküli segélyből." (107) 1933 novemberében az állami hivatalos szervek — a jegyzőtől a belügyminiszterig — arra számítottak, hogy a bányászok 1934 januárjában sztrájkot kezdeményeznek. A munkásmozgalomnak sztrájk formájában való jelentkezése esetére a főszolgabíró utasította Etes jegyzőjét a mozgalom megelőzésére, illetve a sztrájk elfojtására,,,... a mai nehéz időkben egy ilyen sztrájkmozgalmat az állami rend elleni támadásnak tekintem, annak megelőzése és elfojtása céljából minden rendelkezésre álló eszközzel járjon el" (108) A jegyző hasonló szövegű levelet írt Rau-aknára Krupár Géza és Zagyvapálfalvára Csató Imre üzemvezető főmérnököknek. A sztrájk ellen tett hatósági intézkedések azonban feleslegesnek bizonyultak, mert a bányamunkások nem éltek a sajátos fegyverükkel, a munkabeszüntetéssel. A szakszervezeti helyi csoportok 1933. január 15-én összvezetőségi ülést tartottak, ahol sérelmeiket tárgyalták. „A bányamunkásság hangulata oly elkeseredett, hogy erre évek óta példa nem volt. Benyomásom az, hogy ha megélhetésük csak néhány hétre biztosítva volna, már régebben letették volna a csákányt és farkasszemet néztek volna az általuk olyannyira gyűlölt tőkével. ... nem jelentéktelen azoknak a száma, akikegy adott jelre, vagy hívásra utcai zavargások... véghezvitelére is hajlandók lennének..."(109) 1934 novemberében Salgótarjánban kerületi bányász értekezletet hívott egybe a szakszervezet, ahol egyhangúlag az alábbi határozatot fogadták el: „A salgótarjáni bányamunkásság kerületi értekezlete szükségesnek tartja a bányamunkásság munkaviszonyainak törvényes rendezését és hogy a bányaipari munkabéreket és a munkaidőt törvényesen szabályozzák. Az értekezlet tiltakozik az ellen, hogy a szociális biztosítás terheit a munkásokra hárítsák át. A szolgáltatmányok csökkentése nemcsak a munkás54 /