Vonsik Ilona: Etes politikai-munkásmozgalmi történetéhez 1895-1948. (Múzeumi Értekező 4. - Salgótarján, 1986)

Az 1920-as évek elején a bányavállalatok vezetőit továbbra is foglalkoztatta, hogy a munkások emlékezetében még mindig elevenen él a Tanácsköztársaság időszaka. Erről Schmidt bányaigazgató így írt: „Munkásaink ma legnagyobb részt még mindig kommunista érzelműek lévén, a salgótarjáni és rimamurányi társulatok vezetőivel tárgyalást folytattunk azirányban, hogy miként lehet a munkások lelkületéhez hozzáférni és belőlük a felforgató eszméket kiirtani. Ezen tárgyalások eredménye az lett, hogy csakis a sajtó az, amitől eredményt várhatunk..." (41) 1923-ban Salgótarjánban meg is indult egy polgári hetilap A Munka címmel, mely a munkásokra gyakorolt hatásával nem érte el a hozzáfűzött reményeket. Részben a munkásság hangulatának csillapításához, részben a bányászok megtartásához az Északmagyarországi Kőszénbánya Rt. az 1920-as években viszonylag nagyobb arányú munkáslakás építésbe kezdett. 1922 elején a salgótarjáni szénmedence bányamunkásai követeitéka bérek 50 százalékos emelését, a ruházati cikkek részletre történő vásárlásának lehetőségét és a politikai foglyok szabadon—bocsátását. Ha a követeléseket nem teljesíti a bányaigazgatóság — határozták el, — akkor február 15én sztrájkbalépnek. A társulat vezetése szó nélkül hagyta a kérelmet, mire a bányászok meghirdették a sztrájkot. A megmozdulás kezdeményezőit már február 4-én letartóztatták s a letartóztatást azzal indokolták, hogy kommunista jelvényeket és vörös zászlót rejtegettek. Ezt követően már a letartóztatottak szabadonbocsátásáért is folyt a harc. 1922 március végén a bányászok értekezletet tartottak és egyhangúan kimondták, hogy az év április 1-től nem dolgoznak 12 órás műszakban, nem teljesítenek pótműszakot, csak napi 8 órát dolgoznak. Április végén a bányászok bizalmitestülete — Peyer Károly jobboldali szociáldemokrata vezető, a Bányamunkásszövetség titkára rábeszélésére — módosította az állásfoglalást s kimondták, hogy „elvileg nem ellenzik a pótműszakok elvégzését." Hozzájárultak heti egy pótműszak teljesítéséhez szombatról vasárnapra virradó éjjel. (42) Rövidesen újabb megmozdulásra került sor bérrendezés követelésének formájában, melyben megegyezés született. A bekövetkezett csend csak időleges volt. 1922. július 27-én Salgótarjánban és Nagybátonyban harc indult elsősorban a pótműszakok megszüntetéséért, de a követelések kiterjedtek a családi pótlék bevezetésére, a betegpénz kifizetésére, orvosi kezelésre és kórházi ellátásra, kórház biztosítására, a nyári szabadságok bevezetésére, május elseje szabad megünneplésére, szociális segélyek rendszeresítésére, az iskolák megjavítására és óvodák felállítására. A pótműszakok eltörlésének követelése ügyében a bányászokat leszavaztatták, hogy 8, vagy 12 órát akarnak—e dolgozni. A bányamunkásoka 27