Horváth István: Nemzedékek Portrék Nógrád megye XIX. és XX. századi történetéből. (Múzeumi Értekező 1. - Salgótarján, 1983)

Annak felszíni, formális elemei voltak csak jelen, amely az egyébként a széleskörű társasági élettel, a városias öltözködési szokásokkal jellemezhető. A társadalmi szerkezetben érzékelhető aránytalanság — vagy akár féloldalasság — méginkább kitűnt a műszaki, vagy még pontosabbnak tűnő fogalommal élve, a termeléshez kötődő értelmiség esetében. A fő vonzó erőt itt a bányai, vállalati központok jelentették. Ami azzal járt, hogy a jókepességű szakemberek — megfelelő gyakorlati idő eltötése után — a központ felé — azaz a főváros felé — törekedtek. Ez volt egyrészt az érvényesülés, a karrier, másrészt a szakmai cselekvés és a fejlődés hagyományos útja is. Nyilvánvaló azonban, hogy még a kapitalista racionális gazdasági-politikai érdekek érvényesülése mellett itt is volt bizonyos fajta túltermelés. Azok, akik valamilyen oknál fogva kiszorultak a központi lehetőségekből nem választhattak mást, mint olyan pótcselekvést — mint pl. házassággal fenntartani legalább az anyagi jólét látszatát, vagy a személyes érdeklődés, „magasszintű" kiélését — amellyel ideig-óráig, vagy akár életük végéig kiegyensúlyozott életforma volt megvalósítható. Természetes azonban az is, hogy a kapitalista termelés viszonylagos zökkenőmentessége jól szervező, kemény végrehajtókat igényelt. Mivel erre volt jelentkező is, ez az igény nagy tömegű középszintű szervező — altiszt, tiszt, főtiszt, igazgató — számát tette szükségessé Salgótarjánban. Az érvénysülésük, a szamárlétrán való előrehaladásuk — a városi közigazgatás szűkkörű voltára való tekintettel — más irányban nem volt elképzelehető. A vélt, vagy valós ambíciójuk teljesülését közvetlenül nem saját társadalmi csoportjukon belül, hanem más társadalmi osztályokkal szembeni magatartásuk révén várhatták és remélhették. Mindezek az összefüggések is belejátszottak a tényleges helyzet kialakulásába, amelynek jellemzője, hogy nagyon kevesen voltak közöttük olyanok, akik a formális humanizmus ilyen vagy olyan, de mindenképpen alacsony szintű kinyilvánításán túl, tevőlegesen résztvettek a más társadalmi osztályhoz — mindenekelőtt a nagyipari munkásságról van szó — tartozók szociális, vagy társadalmi helyzetének módosításában, megváltoztatásában. A magyar progresszió hatása gyakorlatilag a két világháború közötti és a réteghez tartozó salgótarjáni műszaki értelmiség szellemi arculatán nem volt látható. E torzult és saját maga által korlátozott tevékenységet folytató értelmiségi kör hatása nyilván torzulást okozott a velük szembenálló társadalmi felfogásban is. Aminek a lényegét abban lehet legjobban^ jellemezni, hogy egy valóságosan is torz kör tevékenységét úgy ítélték meg, hogy ez általában az értelmiségi magatartás holott — amint ezt még egyszer szükségesnek tartom hangsúlyozni — lényegében nem az volt. 43