Horváth István: Nemzedékek Portrék Nógrád megye XIX. és XX. századi történetéből. (Múzeumi Értekező 1. - Salgótarján, 1983)

Érthetőnek kell tartanunk mindezekből következően azt a nem kis gondot, ami 1945 elején a város kommunista vezetésére hárult: olyan új közigazgatást kellett megszervezni, amely a politikai feladatok, az operatív tennivalók ellátására is képes. De ezen túlmenően olyanná is kellett ezt alakítani, amely alkalmas a korábbi szűkebb politikai helyzet gyökeres megváltoztatására, de a tényleges, demokratikus, széleskörben érvényesülő szövetségi feladatok megvalósítására is. E célkitűzés megvalósítására ismertsége, tekintélye révén alkalmasnak tűnt Kilczer Béla. Különösképp azzá vált, amikor 1945. január 2-án a pártmunka megsegítésére itt járt diósgyőri Fekete Mihály a Központi pártszervektől ideérkező Farkas Mihály révén ismertté vált a MOKAN Komité munkáját segítő magatartása. A felszabadulást követő időszak legnagyobb politikai csalódása, hogy a párt ezt a célkitűzését nem tudta Kilczerrel megvalósítani. A kommunista vezetők és a polgármester közötti nézetkülönbség huza-vonává, és végül személyeskedéssé fajult. Ebben még a történelmi távlat sem tud igazságot szolgáltatni. Feltehetőleg mindkét részről követtek el alaphibákat. A tűz és víz összekapcsolása ez esetben sem volt lehetséges. Kilczer túl sokat hivatkozott személyes, egyéni meggyőződésére, míg a párt helyi vezetői részéről türelmetlenek voltak iránta. A polgármester kiválasztása és működése során előállt helyzet lényegében kudarc volt. E kudarc — meggyőződésem — hosszú távon éreztette hatását: Salgótarjánban az ezt követő években tartósan jelen volt mind a köznapi gondolkodásban, mind a politikai gyakorlatban. 44